Kerítésen innen
10-ből 4-en életben maradhatnának Magyarországon és mégis meghalnak
Hogy miért halnak meg mégis? Nem azért, mert Magyarországon dübörög a nemzet és világszínvonalú az egészségügyi ellátás, mint ahogy azt hangoztatja a regnáló közszolgák hada. Ha már mindenre teszünk, legalább ez verje ki a biztosítékot!
Nem a matek a hibás
Igen, magyarázhatja a kormánysajtó, hogy Soros készítette a tanulmányt, meg a civilek rossz adatot közöltek, csak, hogy kitoljanak szegény Káslerrel. A saját szemének és fülének és érzékeinek sem hisz annyira, mint az országvezetésnek?
Szinte nincs olyan család, ahol ne lenne rossz tapasztalat az egészségüggyel kapcsolatban, – hogy csak ennél az ágazatnál maradjunk – várólisták, fertőzések, flegma tájékoztatás, kosz, gyógyszerhiány, orvos- és nővérhiány, rossz gépek, bezárt osztályok. Mit gondolnak, mindez miért van?
A száraz tények
A legidősebbeket kivéve a magyarok 41 százaléka úgy hal meg, hogy az orvostudomány és a technológia jelenlegi állása szerint megmenthették volna az életét – erre az eredményre jutott az Eurostat. A lesújtó adatra az unió statisztikai hivatala a 2015-ös halálozási adatokat (azokét, akik még a 75. születésnapjuk előtt haltak meg) elemezve jutott.
Elkerülhető halálnak az számított a vizsgálatban, amely nem történt volna meg akkor, ha az ember megfelelő időben hozzájut a megfelelő orvosi ellátáshoz.
A magyar adat a hetedik legrosszabb az unióban. A legrosszabb Romániában a helyzet, ott történt a legtöbb elkerülhető halál. De szinte az egész régió rosszul áll. A legszerencsésebbek a franciák, a belgák és a dánok.
Ahogy minden országban, Magyarországon is a férfiak az igazán veszélyeztetettek.
Milyen veszélyeknek tesszük ki magunkat itthon?
Életkorok szerinti halálokok eloszlása
A fiatalabbak vezető halálokai a külső okokból történő elhalálozás, úgymint öngyilkosság és a balesetek.
A középkorúak (főleg 35-45 év között) a rákos megbetegedéstől tarthatnak leginkább. Ez elsősorban a nőket érinti, míg a férfiakra az emésztőrendszeri megbetegedés jelenti a fő kockázatot.
Idősebb korban túlnyomó részt a szív- és érrendszeri megbetegedés vezet. Ebben a betegségcsoportban jelentősen meghaladjuk az uniós átlagot, de még a Kelet-Közép-Európai átlagot is.
(Eurostat via hvg.hu/mediafilter)
Minek pénz a magyar egészségügyre, ha az már így is világszínvonalú?
Szerző
Friss
- A horoszkóp időben figyelmeztet, készülj a karácsonyra
- Elon Musk-ot a Szaharov-díjra! – Orbán és a Patrióták értékítélete
- Tuzson Bence, a virtigli közszolga a gáton
- Juszt-matek a 38. hétre: 80 milliárd + napi 400 millió, azaz 36.8 milliárd = tesók között 116.8 milliárd forint
- Jó hír a motorsport szerelmeseinek: MotoGP futam lesz a Balaton mellett
- Figyelem! Eltűnt egy 13 éves általános iskolás kislány
- Több halottat is rejtett egy szegedi lakás
- Jön az ár – Budapest közlekedése
- Havas Henrik: engem nem kell megmenteni
- Minden ellenkező híreszteléssel szemben marad a csendes, napos ősz