Kerítésen innen
„Sajnálom Orbán Viktort, hogy nem volt egyetlen olyan tanára sem, akit tanár-példaképnek tekinthetne”
Nagyon méltatlan ez az egész: a legtöbb országban szó nélkül előre vették a tanárokat, itt késve és nagy nehezen, beszólások közepette végre elkezdik oltani őket, de közben rendeletbe adják, hogy április 19-én jusztis nyitás lesz — és a kérdésre, hogy mi lesz azokkal a pedagógusokkal, akik addigra még nem szereztek védettséget, egyelőre nincs válasz.
Nagyon méltatlan ez az egész: a legtöbb országban szó nélkül előre vették a tanárokat, itt késve és nagy nehezen, beszólások közepette végre elkezdik oltani őket, de közben rendeletbe adják, hogy április 19-én jusztis nyitás lesz — és a kérdésre, hogy mi lesz azokkal a pedagógusokkal, akik addigra még nem szereztek védettséget, egyelőre nincs válasz – kezdte közösségi oldala bejegyzését Szél Bernadett.
Ahogy a tömeges ingyenes tesztelés ügyében is néma csend van, pedig anélkül az egész védekezés iszonyú hazardírozás. Miközben pedig a nyilvánosságban megy ez a vita, folyamatosan kapom a leveleket, és egyet szeretnék is itt megosztani — szemléletet formál és minden benne van, amin a miniszterelnök totálisan átlépett.
Tartsanak hát tükröt az ország első emberének azok, akiken Orbán megpróbált egyszerűen keresztülnézni!”
Az alábbiakban egy nyugdíjas tanár hozzá érkezett levelét tette nyilvánossá a képviselőnő, amit itt olvashat:
“Tisztelt Szél Bernadett!
Azért még két-három dolgot hozzáteszek
Mivel Orbán Úr anyja kolléga volt (Orbán Viktor bevallása szerint, ugyanis én nem nyomoztam utána ennek az információnak), a fent kifogásolt kijelentései annál szomorúbbak.
Szívem szerint többször, tagoltan, lassan elmondanám Orbán Úrnak, hogy megértse: egy tanár számára a tanév általában az augusztus 20-t követő munkanaptól, június 30-ig tart (legalább!), úgy, hogy általában a hétvége zömét is elviszi a munka. A felkészülés az órákra, egyéb foglalkozásokra, dolgozatok javítása (egy felsős tanár általában 5-6 osztályban tanít, az gyenge 25 fő/osztállyal számolva is 125 -150 tanuló, aki elvárja a szüleivel együtt pl. a matematika dolgozatok, beadott egyéb munkák alapos javítását!), készülés a szülői értekezletekre, tantestületi tanácskozásra, kirándulások szervezése, vagy hétvégi kiránduláson vesz részt a gyerekekkel, adminisztráció elvégzése, továbbképzés – hivatalos, vagy önkéntes, iskolai dokumentumok (tanmenetek, munkatervek, óratervek stb.) készítése, osztályfőnökként a gyerekekkel kapcsolatos ügyes-bajos dolgok, de például gyermekvédelmi feladatok ellátása, stb.
Ráadásul, szorgalmi időben, ha szükséges volna sem vehet ki egyetlen nap szabadságot sem, mert az iskolában kell lennie minden nap
A tanítási órákról, ha nagy bajban van sem teheti ki a lábát, mert a gyerekeket nem hagyhatja magára. Jómagam, amikor még léteztek gyermek táborok – megfizethető áron kínált szállással, étkezéssel! – nyaranta 10 napos táborokat szerveztem a tanulóknak, gazdag programokkal: bejártuk Magyarország tájait, a természeti értékek mellett megnéztük épített értékeit is.
Az iskolai mindennapok nem abban merülnek ki, hogy találkozom sok gyerekkel. Amíg a gyerek az iskolában van, minden pillanatban felelek tanárként a gyermekért – minden tekintetben! És ez nem üres szólam: bármi történik az iskolában a gyerekkel, a felelősség a tanáré!
Sajnálom Orbán Viktort, hogy nem volt egyetlen olyan tanára sem, akit tanár példaképnek tekinthetne
Nyilvánvalóan, mint minden hivatás esetében, a tanári rétegre is igaz, hogy vegyes képet mutat: mint ahogyan van emberként is kiváló orvos, informatikus, eladó, postás, köztisztaságban dolgozó szakember, politikus, és így tovább; mindenütt van munkáját lelkiismeret nélkül végző orvos, informatikus, eladó, postás, köztisztaságban dolgozó szakember, politikus, és így tovább!
De csak azért, mert ismerek erkölcstelen, lelkiismeretlen, tájékozatlan, a munkára alkalmatlan politikust, még nem gondolom mindenkiről, hogy ugyanolyan.
A tanárok társadalmi, anyagi megbecsülése konvergál a nullához, nem utolsó sorban azért, mert vezető politikusok ilyen nyilatkozatokat tesznek nyilvánosan, illetve ők maguk becsülik „semmire” a tanárokat (lásd közalkalmazotti bértábla)!
A járvány kellős közepén dolgozó tanároknak azért meghalni szabad, ugye!?
Az a csoda, hogy még egyáltalán működnek az iskolák: de nem a KLIK miatt! Az púp az egész rendszer hátán! A tanárok viszik a hátukon az egész rendszert!
Nem kívánom, hogy Orbán Viktor védjen meg engem és a Magyarországon élő tanárokat,
de azt elvárom, hogy a TÖRVÉNYEK VÉDJENEK MEG MINDEN RÉTEGET, minden magyar állampolgárt a nemtelen támadások ellen.
Egy nyugdíjas pedagógus”
Háttér….
„Ugyanakkor van, hogy nyári szabadság, tehát ismerjük ezeket a hangokat, amelyek kritizálják a pedagógusokat, tehát nem mindenki pedagóguspárti ebben az országban, sok az igazságtalanság ebben a véleményben, hogy nyáron nem dolgoznak, és így tovább. Az én édesanyám egyébként gyógypedagógusként ment nyugdíjba, tehát pontosan ismerem ennek a színét meg a fonákját is. De most az a helyzet, hogy ha vissza akarjuk engedni a gyerekeinket az iskolába, ami fontos, kérek mindenkit, azokat is, akik esetleg fenntartásokkal vannak a pedagógusok iránt, hogy ezt fogadjuk el.”
„A tanárok ugyanúgy megkapják az oltást, mint minden más magyar állampolgár, az életkoruk és egészségügyi állapotuknak megfelelően.”
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Törvény született róla: a minősített emberülés fiatalkorúak esetében sem évülhet el – Na, de visszamenőleg?
- Nagy Márton beállt a Szájer-Várkonyi-tankerületi vezetők-Tóth Gabi sorba: Ő lett a HVG 2024-es citromdíjasa
- Orbán Viktor veje behúzta a volt tévészékházat (is)
- 50 milliót ad a közösből a nevünkben az NFI, hogy dramatizált dokumentumfilm készüljön Zalatnay Saroltáról
- Önt is érdekli az Orbán família vagyonnyilatkozata, vagy csak Magyar Pétert?
- Horoszkóp azoknak, aki szeretnének túllátni a karácsony napjain
- David Pressman: ez egy rendkívüli ország, és egy olyan ország is, ahol a demokráciát a kleptokrácia teszi próbára
- Sehol a Fülöp-Csizi-Cséplőné-Menczer fidesz-kommandó? – érdeklődött egy hozzászóló Szentkirályi gyermekotthon-látogatása kapcsán
- Orbán a lovardában: Martonyi János munkája egylényegű Széchenyi István és Andrássy Gyula országépítésével
- Nettó 1.000.000.- forint a nyomravezetőnek! – Felismeri?
Pingback: Orbán a tanároknak: egy-kettő, jelentkezzetek! - Városi Kurír