Connect with us

Kerítésen túl

Orbán Brüsszeli győzelmétől hangos a kormánysajtó

orban
Megosztás

Brüsszelben megszületett a megállapodás, Orbán Viktor miniszterelnök elérte, amit akart – írta a kormánybarát Origo hétfő este.

+ 3 milliárd (?)

A portál szerint Magyarország 3 milliárd euróval több pénzt kapott a tervezettnél.

Angela Merkel német kancellár ígéretet tett, hogy a német elnökség alatt, 2020. végéig lezárja a Magyarországgal szemben indított 7-es cikkely szerinti eljárást.

Hozzátették:

„Magyarországot nem tudják zsarolni, mert a tárgyalások során sikerült elérni, hogy a Magyarországnak járó pénzt politikai feltételekkel, politikai ellenőrzéssel nem kötik össze, csak és kizárólag financiális ellenőrzés lehet”.

Nem véletlen, hogy Orbán Viktor eleve egy olyan parlamenti határozattal utazott ki Brüsszelbe, amely szerint nem mehet bele egy olyan megállapodásba, amely jogállamisági feltételekhez köti az uniós kifizetéseket. Mivel az uniós költségvetés megtorpedózásához egyetlen kormányfő vétója is elég, ezt sokan egyenesen zsarolásnak fogták fel.

Orbán az EU-csúcson már árnyaltabban fogalmazott és nyitott volt a kompromisszumra,

legalábbis a nemzetközi sajtónak úgy fogalmazott, nincs a jogállami mechanizmus ellen, de a határozaton túl egy fontos pontban is módosítana: a minősített többségi támogatás helyett már egyhangúságot várna el – ezt a jelenlegi politikai felállásban nyugodtan tekinthetjük kizártnak. Azt is hozzátette azonban, hogy több időre van szükség ahhoz, hogy ezt megtárgyalják.

Ennek viszont ellentmond az a magyar javaslat,

amit Politico szellőztetett meg a tárgyalások kezdetén. A dokumentum szerint a magyar kormányfő nemcsak magát a „jogállamiság” szót húzta ki a csúcson elfogadandó határozati javaslatból, de azt a teljes bekezdést is, amelyik arról szólt, hogy az Európai Bizottság évente jogállamisági jelentést adna ki a tagállamokról.

A magyar kormányfő legfőbb kritikusa Mark Rutte holland miniszterelnök, akit Orbán személyesen is kritizált vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Ha nem sikerül megállapodásra jutni a vitás kérdésekről a költségvetéssel és a mentőcsomaggal összefüggésben, az a holland fickónak lesz köszönhető”

– utalt kollégájára a magyar miniszterelnök.

Orbán Viktornak most nem sikerült elérnie,

hogy az ngo-k ne kapjanak pénzt a büdzséből, de Magyarország ezért a célért tovább fog harcolni

– írták.

Emlékeztettek: a magyar parlament múlt kedden megszavazta, hogy a magyar kormány milyen feltételekkel tárgyalhat Brüsszelben, azaz, miként támogathatja az Európai Unió koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítését célzó hitelfelvételét. A támogatási feltételek között szerepel, hogy a szegényebb országok nem kaphatnak kevesebb forrást, mint a gazdagok; a pénzt kizárólag a gazdaság újraindítására, a gazdasági növekedés beindítására, a munkahelyek védelmére és új munkahelyek teremtésére lehet fordítani; továbbá a forrás nem köthető össze olyan politikai és ideológiai feltételekkel, mint a jogállamiság, illetve a bevándorlás kérdésének a megítélése. Orbán Viktor miniszterelnök egy ilyen parlamenti határozattal utazott Brüsszelbe tárgyalni.

A magyar kormány álláspontja az, hogyha az uniós tagállamok közösen veszik fel a hitelt, a feltételekről is közösen kell dönteniük

– emelték ki.

„Összességében egyértelmű magyar sikerrel zárult az eredetileg két naposra tervezett, végül négy hosszú napig tartó brüsszeli csúcs”: Orbán Viktor elérte, amit akart, Magyarország a tervezettnél 3 milliárd euróval többet kap, és év végéig – mint azt Angela Merkel megígérte – lezárják a 7-es cikkely szerinti eljárást

– olvasható a cikkben.

A reménybeli megoldás részleteiről sok nem szivárgott ki,

de jó eséllyel félúton lesz a két szélsőség között – attól most próbáljunk meg eltekinteni, hogy az összegek módosítgatása inkább hasonlít arra, ahogy a török bazárban alkudoznak egy papucs áráról.

Vécsei

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük