Banánköztársaság
Orbán Európája, Európa Orbánja – Belegondolt már?

Az elmúlt évszázadnak két igazi „nagy”, az egész földrészre, sőt a világra veszélyes diktátora volt : Sztálin és Hitler. A többiek, a Horthyk, Rákosik, Honeckerek, Ceaușescuk, Jaruzelskik, mind szörnyű dolgokat műveltek, de valahogy mindig megelégedtek országuk határain belüli nagyságukkal.

Orbán messze tekint
Az eddig ismert zseb-diktátorokkal ellentétben Felcsút hercege nem éri be azzal, amit itthon elért, nap mint nap a bőrünkön érezzük, hogy ez az ország csak egy apró petri-csésze, amiben kitenyészti az egész kontinens mérgezésére és elfoglalására szánt baktériumait. Magyarország csak(?) egy nagyobb terv előszobája. Mindaz a testi és lelki gyötrelem, amit elviselünk, tulajdonképpen nem is nekünk szól, sőt, a főnök szerint büszkének kellene lennünk rá, hogy mi termelhettük ki azt az örökítő elemet, amit ő – a maga nagyon is perverz módján – Elien-tojások formájában éppen most juttat be az egyre elvénülőbb Európa testébe.
A hasonlatnál maradva: Orbán támadása azért érhette váratlanul az elbizakodott Európát, mert eszükbe se jutott, hogy egy kis nemzet felől jöhet a halálos támadás, pedig tudhatták volna, hogy az Ebola is egyetlen csepp méreggel indul. Az alapítóatyák Schumannal az élen, még sajnálták a orosz medve terhét viselő szocialista tábort és alighanem a legrosszabb álmukban sem gondolták, hogy éppen onnan (innen) indul egyszer majd egy legényke a demokráciájuk ostromára. Főleg nem egy olyan, akit ők taníttattak, pátyolgattak, pénzeltek. Ők alighanem még azt hitték, hogy ha egyszer valahogy mégiscsak beköszönt végre a demokrácia a kontinens keleti részére is, azt az akkor ott élők majd nagyon megbecsülik, védelmezik. Pestiesen szólva: hát egy nagy túrót!
Diktátor-simogató
Orbán és a szobatársai rájöttek, hogy a magyar olyan régen szolga már, hogy alig várja a visszatérést abba létbe, amikor nem kell gondolkodni, mert majd megoldja a „felsőbbség”. Persze, szinte hallom a még létező demokraták felhördülését, és a szolgák sem szívesen szembesülnek azzal, hogy mivé tették magukat, mert tévedés ne essék, ahhoz, ami most itt van, Orbánék egyedül kevesek. Ehhez kellett a nép többsége is, azok, akik ájult boldogsággal simogatják és hallgatják a mindenkori diktátorukat, Ferenc Jóskától Horthyn és Kádáron át egészen Orbán Viktorig.
Most, hogy Magyarország szőröstül bőröstül az övék – és itt a különbség Orbán és a többi regionális kényúr között – Európára vetettek szemet.
Az, amikor Orbán bedobatta a közösbe kegyencei vagyonának egy részét és létrehozta a médiaholdingját, csak a főpróba volt, az igazság pillanata most következik majd, amikor nekik, akik eddig azt hitték „miénk a vár, tiétek a lekvár”, rá kell ébredniük, hogy az ő vagyonuk csak azért teremtetett, hogy a főnök abból finanszírozza borgőzös álmát: Európa elfoglalását!
Nem lennék meglepve, ha egy titkos szabászatban már készülne az XXXXXXL-es generalisszimusz egyenruha, szigorúan a védjegynek számító buggyos gatyóval.
Orbán Viktor az örökítőanyag! – Az MTA vajon miért hallgat a genetikai szenzációról?
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.

1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”
- Csak egy kis matek Orbán Ráhelnek Vásárhelyi Máriától
- Az Európai Parlamentben Orbánt elküldték ‘melegebb éghajlatra’, ha értik mire gondolunk
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
Pingback: Orbán kormánya és a jogállamiság - Rémálom vagy a jövő egy lehetséges változata? - Kiutunk az Európai Unióból - Városi Kurír