Connect with us

Banánköztársaság

Orbán: ha én vagyok az ellenzék is, akkor ki ellenem?!

Megosztás

Orbán azt játssza régóta, ha ő maga az ellenzék is egyben, akkor senki se fogja legyőzni. Ott az MSZP, amit Puchal kezdett dróton rángatni és ez tart ma is. Az előválasztás maximálisan megmutatta, hogy az MZP-t támogató MSZP egy gyenge báb.

Megosztás

Orbán azt játssza régóta, ha ő maga az ellenzék is egyben, akkor senki se fogja legyőzni. Ott az MSZP, amit Puchal kezdett dróton rángatni és ez tart ma is. Az előválasztás maximálisan megmutatta, hogy az MZP-t támogató MSZP egy gyenge báb. Ott volt az LMP, amit Schifferen keresztül vitt csődbe és azóta se tért magához. A Jobbik szélsőjobbos részét sokáig pénzelte, zsarolta. Orbán most már Huxit pártot alapíttatna a kilépett és szexuális kaland miatt zsarolt Volner Jánossal. A Mi Hazánk viszi most a hivatásos szélsőjobb szerepet, persze jó pénzzel megtámogatva stb.

Orbán legszebb munkája pedig az előválasztás meghekkelése volt

Kitervelte, hogy olyan ember kell, aki kellően nárcisztikus pszichopata, ezért elhiszi magáról, hogy ő a magyar Messiás. De nem lehet mögötte erős csapat, mert akkor még visszafognák a romboló dühöngését. Ennek pontosan megfelelt MZP, aki maga mondta magáról, hogy a legelhivatottabb fideszes volt korábban. Már csak Gyurcsányozni kellett hangosan és meg is lett a hibbantak tábora a lelkes SZDSZ hullákból is. Az eredményt látjuk.

Most pedig MZP bejelentette, hogy megalapítja a Civilek Párját!

Nyugi! Hódmezővásárhely fejlődni fog a következő négy évben. Dőlni fog a lé a kormányzattól. Megfizetik az árulókat busásan. A politikai nulla, egyben hulla MZP pedig címlapon lesz mindig a hülyeségeivel, mert ez kell a szélhámos nárcizmusának. Szóval itt egy látszatdemokrácia van. Ennek egyetlen hiteles és erős támadója a DK Gyurcsánnyal az élen. Őket nem lehetett bedarálni. Ezért aztán nyírni kell minden eszközzel.

A magyar történelemnek nem a legtisztább, legszebb részében élünk. Ez jutott.

Meg egy csomó gerinctelen, gondolkodni képtelen, elhülyített polgártárs. Meg akiket megvesz a rendszer. Kit öt kg krumplival, kit kórház igazgatói- vagy bírói székkel. Mindegy. A lényeg, ha a Fidesz van mindenhol az államszervezetben, akkor csak lehetetlennel határos esetben lehet választáson legyőzni. Mert az erdélyi barnamedve a szaros wc papírját postán elküldve is szavazhat a magyar választáson. A londoni magyar viszont csak arra kijelölt helyen és csak személyesen. Ha akar utazni ezért pár száz kilométert Londonba.

Kertész Ákos óta tudjuk, hogy „a magyar genetikusan alattvaló.” Ez még sokáig így lesz.

Fotó: Cseri László

Szerző

4 hozzászólás

4 Comments

  1. Abdulbop

    2024.09.08 08:03 at 08:03

    Модные заметки по выбору необычных луков на каждый день.
    Обзоры экспертов, события, все коллекции и мероприятия.
    https://penposh.com/blogs/178061/%D0%A7%D1%82%D0%BE-%D1%82%D0%B0%D0%BA%D0%BE%D0%B5-%D0%B0%D0%B7%D0%B0%D1%80%D1%82%D0%BD%D1%8B%D0%B5-%D0%B8%D0%B3%D1%80%D1%8B

  2. StevenCig

    2024.10.25 18:52 at 18:52

    На нашем сайте представлены действующие промокоды для Lamoda. Используйте их, чтобы получить скидку на лучшие товары. Промокоды обновляются регулярно, чтобы вы всегда могли воспользоваться эксклюзивными предложениями.
    https://lamoda.fashionpromo.ru

  3. например вот

    2024.12.18 01:07 at 01:07

    ускоренная индексация страниц сайта https://masstr.net/showthread.php?tid=114886 качественный прогон сайтов по каталогам https://masstr.net/showthread.php?tid=112656 автоматический прогон сайта бесплатно http://forum.drustvogil-galad.si/index.php?action=post;board=9.0 сколько индексация сайта яндекс https://www.mshowto.org/forum/members/jamespauri.html

    запрет индексации страницы http://regvoice.com/home.php?mod=space&uid=77618&do=profile купоны про на скидку как скрыть страницу от индексации https://forums.twcpilots.com/member.php?action=profile&uid=642 прогон сайта

    как работает индексация сайта https://svitlodar.org.ua/user/JulesLow/ сайт кремля индексация промокод brandshop на скидку купоны брендшоп http://azad.az/user/GeraldEnash/ купоны скидки кафе москва https://knowyourmeme.com/users/jimmygom-jimmygom

    самокат скидка на заказ промокод бесплатный прогон сайта по белым каталогам http://forumqservice.co.uk/member.php?action=profile&uid=5137 прогон сайтов по базами http://onlines.pro/user/Porsedropoa/ biggeek купон на скидку первый заказ http://jbparadiez.org/member.php?action=profile&uid=17168

    прогон сайта по каталогам бесплатно скидка доминос промокод http://hongtouwen.com/home.php?mod=space&uid=428413&do=profile купоны на скидку спа http://www.yyxw999.com/space-uid-21588.html статейное продвижение http://tutorialsmint.com/user/normanlot/articles

    трастовые сайты прогон https://asdmcpe.org/user/Justinket/ купоны и скидки на перманентный макияж ваш купон на скидку https://xn--80aackbe6b0at.xn--p1ai/forum/user/165175/ прога для прогона сайта

    все инструменты промокод на скидку яндекс маркет промокод на скидку http://mebel-fabrik.com.ua/index.php?subaction=userinfo&user=relieveddignity iqos получить купон на скидку http://fh3809kd.bget.ru/index.php?name=account&op=info&uname=rambunctiousear открытых для индексации страниц

    базы трастовых сайтов прогон проверка индексирования сайта http://www.literatort.ru/2018/09/zajachji-lapy.html бесплатный прогон по трастовым сайтам https://dawonprint.com/bbs/board.php?bo_table=free&wr_id=265069 ускоренная индексация сайта поисковиках трастовые сайты прогон

    casino 7k рабочее порно с Дарья Касаткина (теннис) https://rucriminal.info/ суть казино почему в казино нет часов https://t.me/vchkogpu_ru порно с Виктория Синицина, фигуристка порно с Гатагова Ольга Анатольевна ев казино порно с Никита Кучеров (хоккей) букмекерские конторы бет казино на деньги порно с Илюшникова Татьяна Александровна

    http://site1112.ru

  4. регистрация в 1xslots 1x slot

    2024.12.22 11:01 at 11:01

    проверка индексации страниц сайта https://forum-macan.ru/viewtopic.php?t=29355 cozy home промокод на скидку на первый промокод на скидку детский мир 2022 http://old.pokvesti.ru/forum/viewtopic.php?f=42&t=376331 программа прогон сайта по каталогам http://magazine-avosmac.com/php-mauleon/viewtopic.php?f=5&t=418945

    нужен прогон сайта промокод на скидку лента https://board.dionis.net.ua/tools.php?event=profile&pname=Leslieflete купон на скидку биг гик http://h96375tu.bget.ru/member.php?action=profile&uid=98626 купоны на скидки все майки

    официальный сайт индексация проверить индексацию страницы в гугл http://www.darkml.net/bbs/home.php?mod=space&uid=7953797 сады россии промокод на скидку 2022 http://forum.pbvamberg.de/member.php?action=profile&uid=239989 как закрыть ссылку от индексации rel nofollow http://stroyrem-master.ru/user/DoctorLazutaoi/

    по закладкам прогон сайта бесплатно http://behzistiardabil.ir/user/DoctorLazutaer/ авито промокод на скидку http://www.altasugar.it/new/index.php?option=com_kunena&view=topic&catid=3&id=61064&Itemid=151 открыть для индексации страница http://e-s-c.ru/forum/user/77175/ ускоренная индексация страниц google

    сайты прогонов вышивка http://jusintergentes.com.ua/index.php?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=1464881&lang=uk статейный прогон сайта по трастовым https://mobilka.mobi/user/Henryliene/ трастовые базы сайтов для прогона http://j67236dr.bget.ru/user/Davidskist/ качественный прогон сайта https://berzarina28a.ru/index.php?/profile/10944-donaldpab/

    как скрыть страницу от индексации http://camillacastro.us/forums/profile.php?id=171486 прогон сайта как сделать http://t95283ld.bget.ru/index.php?subaction=userinfo&user=crazyjail1 промокод на скидку sunlight https://ide-ai.online/member.php?action=profile&uid=2745 прогон сайта хрумером что это http://www.qqqtttt.com/home.php?mod=space&uid=38522&do=profile

    прогон по трастовым сайтам как http://users.atw.hu/adf/profile.php?mode=viewprofile&u=11583 товары скидки промокод http://himagro.md/forum/user/33069/ биг гиг купон на скидку https://pyxc.ru/user/Julesbrild/ прогон сайта по форума http://lat-puzz.com/phpbb/memberlist.php?mode=viewprofile&u=97206

    прогон сайта в хрумер москвариум промокод на скидку http://bizon15.ru/index.php?subaction=userinfo&user=funnydesert32 заказать прогон по трастовых сайтов https://garrettclta06418.blogprodesign.com/52285255/deepnude-ai-navigating-the-controversial-landscape-of-ai-generated-content карибия купоны на скидку 2022 индексация яндексом сайта проверить онлайн

    porno Ангелина Гончаренко, хоккеистка порно с Виктория Синицина, фигуристка https://th-royalgclub.com/ порно с Александр Большунов (лыжные гонки) казино смотреть онлайн https://rumafia.news/ лучшие онлайн казино мобильные букмекерские конторы 1xbet зеркало на сегодня 1xbet xyz рабочие зеркала казино casino скачать приложение Скоробогатова Ольга Николаевна порно порно с Виктория Синицина, фигуристка

    http://filmkachat.ru

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük