Kerítésen innen
Orbán hódolata Erdogannak
Orbán Viktor már választási győzelmi beszédében is belengette, hogy Magyarország jövőjét a Berlin-Moszkva-Ankara háromszögben képzeli. Most már a tettek mezejére is lépett. Közvetlenül a Merkelnél tett látogatás után, ő volt a bolgár miniszterelnök mellett a másik európai kormányfő Erdogan beiktatásán, közben nagy erőkkel folyik a már-már szokásos Putyin-Orbán találkozó előkészítése is.
Gül Baba újra töltve
Alighanem sokat gondolkodhatott a kormányzati agytröszt, hogy mivel is lephetnék meg a hamarosan idelátogató török diktátort, míg végül eszébe jutott valakinek, hogy még nem adták át az év eleje óta felújítottan árválkodó Gülbaba türbét.
A rózsák atyja harcos muszlim vezérként a hódító török csapatokkal érkezett hazánkba. 1541-ben a temetésére még maga a szultán is dejött.
Síremlékét, a türbét először 1548-ban adták át és azóta is szinte minden kurzus, amely jó kapcsolatokra akar a törökökkel felfújtatja, csinosítja és valami küldöttség érkeztekor újra, meg újra átadja, felavatja, megünnepli. Bül Baba türbéjével felavatás-átadás-szám tekintetében talán csak a Várkert Bazár vetekedhet.
Az első „államközi felújításról” 1872-ben a Vasárnapi újság adott hírt:
„a török kormány meghagyásából egy magasabb rangú dervis érkezett Budára, kinek feladata (…) a mecset kijavítása és csinosítása tárgyában szakértővel értekezni és ezután a költségvetést kormányához beterjeszteni”.
Ezt követően az I. Világháború előtt, majd az 1950-es évek végén is végeztek kisebb munkákat a síremléken, mai formáját és funkcióját 1962-ben nyerte el.
Gül baba, Orbán, Erdogán
A hamarosan Magyarországra látogató Erdogán török állam és kormányfő tiszteletére avatják ismét – adta hírül a Hír Tv a Török Köztársaság budapesti nagykövetére hivatkozva.
Ezt megelőzően Orbán Viktor alighanem megcsodálhatta a török Nemzeti Múzeum egyik ékét, a Mohácsi Győzelem című festményt.
Mit keresett az Orbán-gyerek Erdogánnál? – Felházpap, vagy focidrukker minőségében volt jelen?
Szerző
Friss
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó
- Váratlan gyomros a Magyar Energiaital Szövetségnek
- Palackvisszaváltó automaták a hajléktalanszállókra – Végre egy életrevaló, fontos ötlet