Egy vezető politikus akkor lép vissza, amikor saját pártjában fogy el a támogatottsága. És ez független attól, hogy helyes volt-e a politika, amit képviselt.
Olvasom, hogy Ukrajna kiutasítani készül a beregszászi magyar konzult. Az ok: a konzulátus épületében ukrajnaiak magyar állampolgársági esküt tettek, amiről rejtett kamerás felvétel készült.
A Fidesz – szokása szerint – ellenhatározatot fogadtat el az Országgyűléssel a Sargentini-jelentéssel kapcsolatban. A határozati javaslatot holnap, szerdán tárgyalja az orbáni Országgyűlés. Miután ezúttal nem...
Tessék? Megkövetem Orbán Viktort? Azt az embert, azt a jelenlegi miniszterelnököt, akit a legnagyobb felelősség terheli azért, hogy Magyarország zsákutcában menetel?
„Nem feltétlenül értem, hogy mi az, hogy kormánypárti meg ellenzéki sajtó, mert mindig középen próbálok állni…” Tegnap reggel mondta ezt Vujity Tvrtko, az ATV hetyke műsorvezetője,...
Horn Gyula emlékévet hirdetett az MSZP, és konferenciával indított. Kaptam meghívót, az első felén ott is tudtam lenni.
Lendvai Ildikó a Magyar Szocialista Párt ma vitathatatlanul legszínvonalasabb politikusa (noha nem visel vezető tisztséget a pártban, nem képviselő, nem tagja az elnökségnek), rendszeres politikai publicisztikákkal...
Orbán megint hadat üzent. Kétszeresen. Nem meglepő, ezt szokta tenni, különösen Tusványoson. Az olyan szófordulat, hogy „építsük újjá a Kárpát-medencét”, önmagában is hadüzenet a szomszédoknak. A...
A múlt heti brüsszeli EU-csúcs meghozta Orbán Viktor talán legnagyobb külpolitikai sikerét, a liberális demokráciák súlyos vereségét. Orbán 2010-es kormányra lépése óta folytat hidegháborút az Európai...