A magánnyugdíjak sikeres „megvédése” után ki tudja, hányadik… S ezúttal csaknem a teljes – gyáva és koncepciótlan – ellenzék támogatásával: nemmel csak a DK szavazott. Mindennek...
Miniszterelnök Úr! Folyik-e Magyarországon euróhamisítás előkészítése? Netán hrivnya- vagy lejhamisításé? Ha nem, tervez-e ilyesmit a kormány a jövőben?
Igazán örülök, hogy az eddigiek mellé még egy ellenséget jelöltek ki nekünk: Macron francia elnököt. Soros már kezdett uncsivá válni. De úgy érzem, egy kicsit még...
Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, a MoMa-elnök hozzászólása az oldalunkon folyó Nagy Imre szobor vs. Trianon-emlékmű vitához.
A Városi Kurír pár nappal ezelőtt tette közzé hozzászólásomat a portálon folyó Trianon-vitához. Meglepő megoldást ajánlottam a 2020-ig várhatóan tudatosan tovább gerjesztett Trianon-hisztériára. Nem volt módom...
Bauer Tamás „Orbán brüsszeli győzelme” címmel írt egy blogbejegyzést, amit a Városi Kurír is lehozott. Ezt azzal kezdi, hogy: „Ha vereséget szenvedünk, azzal szembe kell néznünk.”...
Az alábbiakban választókörzeteként közöljük a képviselőválasztás még nem jogerős végeredményét, hogy melyik képviselőjelölt hányadik helyen végzett, milyen százalékos aránnyal és ki nyert mandátumot. OEVK – Budapest...
Budapesten jóval többen szavaztak a Fidesz ellen, mint mellette. (Persze lényegében országosan is ez a helyzet, csak jóval kisebb különbséggel.) Ennek ellenére a Fidesz mégis megnyert hat...
Az országos listákra leadott szavazatok 69,14 százalékos feldolgozottságánál a pártlistákra leadott szavazatok száma a következő: 1. FIDESZ-KDNP (49,51 százalék, 1 530 662 szavazat) 2. JOBBIK (19,99...