Orbán Viktor elégedetlen a médiapiac állapotával. Azt mondja, további külföldi tulajdonosokat akar kiszorítani, de nyilván az se mindegy, ki lenne a hazai utód. A kormányfő évekig...
Cseri László fotóművész barátunk közösségi oldalán leltünk rá erre a mai szánalmas választási valóságshowban „akár igaz is lehetne” típusú álhírre. Mi lesz, ha elmúlik Karácsony? Az...
A legújabb hír, hogy Pécsett – a pórul járt elmondása szerint – kirúgták Horváth Tamást, aki a pécsi Református Gimnázium iskolai konyháján dolgozott szakácsként csak azért,...
Szeged fideszesei azt az ukázt kaphatták, hogy ne adják fel a Botka László ellen indított lejáratókampányt. Ennek minden erejükkel eleget tesznek, nem figyelve annak improduktív mivoltára....
A Jobbik 663 milliós gigabüntetése után újabb ellenzéki pártokra rót ki milliós bírságot az Állami Számvevőszék. A Mérce információja szerint, amelyet az Indexnek is megerősítettek két pártból, az LMP,...
Még idén elérheti a bruttó átlagkereset a 300 ezer forintot, januárban pedig a 310 ezer forintot is meghaladhatja – mondta Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)...
Egy cseh társaságban szerzett 75 százalékos részt Orbán haverjának a veje, Homlok Zsolt. Mészáros gyorsan bővülő birodalma megint gyarapodott. A Rafinanz Promotion s.r.o. nevű, prágai cégben...
Boldog karácsonyt! – mondjuk az elkövetkező napokban mind gyakrabban, ám ez leginkább csak üres jókívánság, mert az esetek egyre nagyobb százalékában nem igazán gondoljuk komolyan. Nem...
A magyar kormány és az Európai Unió kapcsolata nem baráti. Az EP-képviselők szerint azonban a magyaroknak kell leváltani Orbánt. Orbán Viktor úgy „szabadságharcol” Brüsszel ellen, hogy közben...