Orbán Viktor szokásos pénteki kinyilatkoztatásában nem hagyta magát kizökkenteni mondandója előre megtervezett ritmusából, így az éppen zajló élőláncról, ami a pedagógusok melletti kiállás jelképe, nem beszélt...
Orbán Viktor szerdán tett közzé bejegyzést arról, hogy kormányülést tartottak. A posztot követően Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő azt írta, hogy csütörtökön délután 13 órától – Gulyás Gergely...
Antall József egykori kormányfő igazi államférfi volt, aki nem a hatalom kizárólagos megszerzését, s annak örökös birtoklását, hanem a nemzet felemelkedését tekintette céljának. Akár olyan áron...
Tényleg elég ennyi? Leírni, hogy az ellenzék csal, mert mondom és pont? Senkit nem zavar a Hollik-követők közül, hogy bölcsisnek -bolcs, babák!- nézi őket a Fidesz-KDNP-s...
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok a külképviseletek címére is feladhatják postán a levélszavazatukat, ebben az esetben a külképviseleti szavazás végéig kell megérkeznie a levélszavazatnak a...
A Népszava megszerezte az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) választási missziójának most kiadott időközi jelentését.
Lendvai Ildikótól nem idegen a csípös irónia nyelve, de soha nem sértésre, sokkal inkább figyelemfelkeltésre használja írói vénáját. Közel egy évig minden héten jelentkezett portálunkon “Heti tapló”...
Az élet nagy rendező! Micsoda fintora lesz a sorsnak, ha Czeglédy Csabát -ez ugyan feltehetően nem bizonyítható- pont az a 600.000.- forintos plusz kampányköltési lehetőség juttatja...
Indokolt és szükséges a választási törvény módosítása, és nem érinti az ellenzéki összefogás kérdését – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online kormányinfón, amin az...