Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely polgármestere saját városában nagyon szoros eredményre kényszerítette Lázár Jánost.
Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péter a kilenc órai mise után még gyorsan üdvözölte a jelenlévő polgárokat, barátait, ismerőseit.
Lázár János all in-t mondott a vasárnapi választásra, amikor kijelentette, hogy ha nem nyeri meg egyéni körzetét, ahol épp Márky-Zay az ellenfele, akkor visszavonul a politikától....
Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató igazgatója kommentálta a most közzétett kutatásuk eredményét. Szerinte a Fidesz van előnyben, de kétesélyes a választás eredménye. A Publicus Intézet kutatása...
Orbán Viktor hivatalos életrajza szerint egy percet sem dolgozott jogászként, így azzal a tudással rendelkezik jog-ügyben, mint azok a frissen végzett hallgatók, akiknek hosszú éveket kell...
Zsigmond Barna Pál, egykori csíkszeredai főkonzul, a Fidesz országgyűlési képviselője, a nemzeti összetartozás bizottságának a tagja (!) interjút adott a román közrádió székelyföldi csatornájának, a Marosvásárhelyi...
Három héten keresztül nézték ölbe tett kézzel, ahogyan menekültek ezrei érkeznek naponta a Keleti- és a Nyugati pályaudvarra, mint akiknek semmi köze ahhoz, hogy mi történik...
Aki Márki-Zay Pétert, az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét megalapozatlanul gyalázza, és a szavait kiforgatja, annak elsősorban a Ptk. szerint kell viselnie a következményeket. Ez érvényes a miniszterelnökre, a...
Feljelentést tett a hódmezővásárhelyi ügyészségen Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt, mert szerinte Orbán Viktor és a kormányközeli média állításai kimerítik a rémhírterjesztés és a közösség elleni uszítás...