Egy-egy főváros neve a sajtóban nem ritkán magára az egész országra vonatkozik. Moszkva tagadja, London úgy határozott… A főváros tehát egy nemzet (állam, kormány) szimbóluma is...
A jelöltek mindegyikéről elmondható, hogy nem kergették őket otthon az asztal körül, ha nem a cseléd által megrakott kandallótűz mellett üldögélve töltötték estéiket. Pedig végre elkészült...
Nem nyugszanak a kedélyek, tovább üzengetnek egymásnak a főváros vezetését megcélzó jelöltek. A baj ezzel az, hogy Tarlós közben hátradőlve kávézgat….. Most akkor ki a Fidesz-játékszer?...
Újra sikerült az Orbán-kommunikátoroknak egy nemtelen váddal reagálásra késztetni a Magyar Tudományos Akadémiát. Mialatt azzal a felháborító kormányakarattal kellene foglalkozni és küzdeni ellene, hogy ellehetetlenítik az...
Pedig pont úgy kezdődött ez is, mint a többi nap. Félkómás kávéka. Persze, cukor, tejszín, bármi nélkül. Bűn rossz, de a mi maszkulin világunkban csak a...
Ádámka, a 32 éves, jelenleg székgyáros, amúgy igen későn érő – ja, mert az a miniszterséget érő diploma nem akar összejönni az istennek se. A vége...
Egy magáncég, bár a világ legdrágább, leismertebb, legnagyobb cége, de mégis egy magáncég, kimondta azt, amit itt, Mordorföldön (ha valakinek nem ugrott volna be, itt Magyarországra...
Magyarország családi klánok kezébe került, egy szűk kör tart a markában minden politikai és gazdasági hatalmat. Ha megnézi valaki, melyik pártban ül a legtöbb olyan országgyűlési...
Tegnap lefeküdtünk még semmi. És tessék! Ma meg erre keltünk. Kávé helyett. ÁLLAMI DIVAT- ÉS DIZÁJNÉPÍTÉSI STRUKTÚRA. Ezünk is lett. És most merje mondani az a...