Ahogy közeledik a voksolás napja, úgy durvul a kampány is. A rendszerváltás legalpáribb, legmocskosabb kampányát szenvedi az ország. A gyűlölködés, az ellenfél sárba tiprása, a lejáratás,...
A zuglói önkormányzatnak egyetlen forint hitele sincs, a fizetőparkolás pedig napi egymillió forintos nyereséggel működik – közölte a XIV. kerület polgármesteri hivatala vasárnap az MTI-vel. A...
Minden napra jut egy nyílt levél, hiszen annyi a probléma, amit totálisan lehetetlen a regnáló „becses” füléhez eljuttatni, így a „kisember” csak a nyilvánosságban bízhat. Alább...
Tucatnyi műtétet kell még elvégezni a fejüknél összenőtt és augusztus elején sikeresen szétválasztott bangladesi sziámi ikreken, de ezek kisebb beavatkozások lesznek – közölte a teljes egészében...
Orbán és a skacok Palkovics László szájába adva jelentette ki (be), hogy 2024-ig lát előre és ebben az időszakban ötezer milliárd forintot – 5.000.000.000.000 – fordít...
A magyar egészségügy Orbán és a Fidesz immár kilenc éves uralkodásának legszörnyűbb eredménye. A kórházak, intézmények többsége szinte lehetetlen körülmények között „működik”. Néhány kiemelt kórház kivételével...
Nem nyugszanak a kedélyek, tovább üzengetnek egymásnak a főváros vezetését megcélzó jelöltek. A baj ezzel az, hogy Tarlós közben hátradőlve kávézgat….. Most akkor ki a Fidesz-játékszer?...
Az alábbi videó közlésére, megosztására egy budakeszi lokálpatrióta olvasónk kérte a Városi Kurírt. Fűrészgépekkel „árnyéktalanítják” a környéket Mint megtudtuk tőle, Budakeszin új iskola épül a kerekmezői...
A közpénzből lélegeztetőgépen tartott magyar profi fociban két év alatt 35 milliárdot fizettek ki csak a bérekre. Régóta látjuk, hogy Orbán Viktor nem garasoskodik, ha a...