A debreceni közgyűlés 2017. decemberi ülésén a hátrányos helyzetű, jól tanuló, tehetséges gyerekek továbbtanulását támogató Arany János Tehetséggondozó Programról szavazott. Nem egy megosztó téma, hogy kell-e...
Ne már, hogy össze-vissza azt nézhessen a magyar a színházban, amit akar! A gondoskodó kormány a benne helyet foglalók kiérlelt, széles látókörében bízva nyugodtak lehetünk, hogy...
Az Időfonal című színpadi produkció beregszászi bemutatójával a kárpátaljai magyar alkotóerő előtt tisztelgünk, azt az alkotóerőt ünnepeljük, amely elpusztíthatatlan - jelentette ki Kövér László pénteken Beregszászon,...
Az eddigi tao-támogatásnál magasabb, fix összegű előadóművészeti támogatást kapnak a jövőben a fővárosi fenntartású színházak.
Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház alapító igazgatója ma ünnepli 76. születésnapját. A Városi Kurír az alábbi interjú szemlével kíván a művésznek további sikeres életet. Legutóbb...
Ma kis hazánk a stadionok árnyékában él. Kedves vezetőnk hobbijának látványos eredményeként - még össze nem dőlnek - a súlyos százmilliárdokból épített futballarénák jelennek meg.
Ünnepélyes keretek között helyezte el a Vegyész RC Kazincbarcika (VRCK) a Regionális Röplabda Központ (RRK) alapkövét a Pollack Mihály úti Általános Iskola udvarán csütörtökön délután. Stadionhegyek...
Magyarország és Szerbia szorosabb együttműködésre törekszik az oktatás, a kultúra és a sport területén a jövőben - hangsúlyozta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteken Belgrádban...
A tao támogatás nagy úr! Vagyis az, aki dönt afelett, hogy a kultúra, a színházak kaphatnak-e belőle továbbra is, vagy minden megy Orbán fociőrületére. A rossznyelvek...