A debreceni közgyűlés 2017. decemberi ülésén a hátrányos helyzetű, jól tanuló, tehetséges gyerekek továbbtanulását támogató Arany János Tehetséggondozó Programról szavazott.


Nem egy megosztó téma, hogy kell-e támogatni a rászoruló diákokat,

de jobbikos Ágoston Tibor mégis botrányt okozott, mert nem volt hajlandó megszavazni egy roma származású fiatal ösztöndíját. Ágoston fel is szólalt a diák támogatása ellen:

„Hogyha egyszer azt mondjuk, hogy Arany János Tehetséggondozó Program, akkor az a tehetségekről gondoskodjon, és nem olyanokról, akiknek esélyt akarunk adni arra, hogy majd megmutassa, hogy ő tehetséges-e vagy nem. Vagy pedig csináljunk egy olyan programot, aminek mondjuk Rostás Winnetou lesz a neve, és felzárkóztató program.” / forrás: 444.hu/

Az RTL Klub híradója az akkor éppen néppártosodó Jobbikot is megkérdezte

Ágoston felszólalásáról, de a párt csak annyit reagált, hogy a képviselőjük valószínűleg tévedhetett, ugyanis Rostás Winnetou Tehetséggondozó Intézmény létezéséről nem tudnak.

Később az országos botrány hatására a képviselő még az újév előtt távozott a frakcióból, átült a függetlenek nem oly népes táborába.

A volt jobbikos önkormányzati képviselő

a Jobbik delegáltjaként ott ül továbbra a Debrecen városi közgyűlés oktatási, valamint a kulturális bizottságában. Mindezt érettségivel, ami nem lebecsülendő, de mondjuk mind a két szakterület “némi” szakértelmet is feltételezne. A képviselőről Debrecen város hivatalos honlapján még az alábbiak tudhatók meg:

“A Fidesz Hajdú-Bihar Megyei Munkás és Alkalmazotti Tagozatának megyei elnöke. A debreceni Kossuth téri kormányellenes tüntetések egyik szervezője és vezetője (2006. szeptember 18-tól – 2010 novemberéig).

Társadalmi funkciók: A Homokkerti Református Gyülekezet presbitere; a Nemzeti Őrsereg tagja, kommunikációs altisztje.

Kedvtelés: Horgászat, futball, kirándulás.” /Forrás: debrecen.hu/

Szép életút, sokat látott harcos Ágoston

A presbiterség különösen pikáns a történtek ismeretében. Vajon a gyülekezet tagjai is osztják a képviselő igencsak szélsőségesnek mondható nézeteit?

Úgy látszik egyébként volt pártja – kirohanásai ellenére-nem tartotta indokoltnak a visszahívását a némi apróval járó bizottsági helyekről. Vajon miért, ezt megkérdezte-e a Momentum városi vezetője a Jobbik frakcióvezetőjétől, aki immár -kiegészülve az LMP-vel- a három párt polgármester -jelöltje?

Miért képviselheti a bizottságokban a Jobbikot egy kilépett tagjuk?

Netán csak színjáték volt az egész kilépés, az akkori -a 2018-as parlamenti választások előtti- országos botrány lecsendesítésére? És akkor ezzel miden rendben is van? Nem zavarja a Momentumos ifjakat, hogy szövetségesük milyen gesztusokat gyakorol egy demokratának még erős túlzással sem mondható volt tagjukkal szemben? De azért ugye tudtak erről, amikor kiléptek a fényre és előadták a mesét a „történelmi” szövetségről. Akinek ez jutott, az meg is érdemli.

Ágoston Tibor Sarah Kane: Szétbombázva című darabja kapcsán elmondta: Papp László polgármesterrel áttekintették a szövegkönyvet, amelyen mindketten megrökönyödtek. Ágoston hozzátette:

“Aki a habitusomat ismeri, tudja, ha akkor lett volna nálam egy pisztoly, lehet, hogy bemegyek a színházba. Még az a szerencse, hogy nem volt..”

Értsük ezt úgy, hogy Ágoston netán pisztollyal rendelkezik, vagy csak olcsó, hatásvadász poénnak szánta a fegyverrel való fenyegetést?

Debreceniek vigyázat, ha Ágoston képviselővel netán összefutnak….és rossz passzban van!

“Ágostonról tudni kell, hogy 2014. január 12-én, a doni katasztrófa 71. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen, szónoklatában először „holokamunak” nevezte a holokausztot, majd ezt nyelvbotlásnak színlelve kijavította magát, és a „holokaszt” szót használta helyette. A “szóbotlásért” a Debreceni Törvényszék” jogerősen 750 ezer forintos büntetésre ítélte. / Forrás: origo.hu, 2016.03.30. 13:52/ ”

A végén ismét felteszem a kérdést: vajon volt pártja, miért nem hívta vissza a két bizottságból Ágostont, netán ez volt az ára annak, hogy a képviselő önként távozott a frakcióból, hiszen a parlamenti választás előtt voltak. Ha nincs az országos felháborodás, akkor most is ott ülne a jobbikos társai között? Varrjon már erre valaki gombot, kérem nagy tisztelettel.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét