Legalább ezt az egyet, az alakuló züllést bojkottálja már az ellenzék… Egy ellenzéki bojkott talán a sajtó bojkottját is kiváltaná. A sajtóról beszélek, nem a nyalonc-...
A kormányfő szokásos péntek reggeli rádiós locsogásában a demokrácia átértelmezése mellett a kormánytagokról is beszélt, sőt azt is elárulta, hogy a most felálló Miniszterelnöki Kormányiroda hírszerzéssel is...
Niger hat éven át volt az Európa felé tartó közép-afrikai migránsok sivatagi elosztóhelye. A szaharai ország ugyanis utat biztosított Közép- és Nyugat-Afrika felől Líbiába, ahonnan a...
Azt állítom, hogy Orbán Viktor és a Fidesz alig várja, hogy az Európai Unió valamilyen szankciót szavazzon meg Magyarországgal szemben a jogállamiság sérülése miatt. Azt állítom,...
A szegfűs forradalom óta 44 év telt el, s az egykor elmaradott portugál ex gyarmatbirodalom ma már több évtizede az Európai Unió tagja. A mostani elnök, Marcelo...
Bencsik András kormánypropagandista kétségtelenül retteg. A fene se érti, miért. Hiszen ugye mégiscsak a „győztes párt” szószólója, megmondóembere lenne ő, vagy mi… Csürhe a nép? Ekképp...
Nem hiszem, hogy sokkal többet csaltak volna, mint amennyi a kétharmadhoz kellett: az pedig igazán semmiség ahhoz a brutális választási csaláshoz képest, amelyben a Fidesz nevet...
Nemcsak értelmetlen, hanem kifejezetten káros lehet az egyik legdivatosabb pszichológiai terápiás módszer. Az eljárás hazai követői dühösek, szerintük minden tudományos alapot nélkülöznek a nemzetközileg elismert szaklap...
Az orosz külügyminiszter szerint a folyamatos kétoldalú katonai kapcsolattartás miatt nem volt nagy a kockázata annak, hogy az orosz és az amerikai fegyveres erők közvetlen összetűzésbe...