Végre 400 – azaz: négyszáz – forint egy liter benzin, vagy több! Ha például autópályán vennénk, ahol mondjuk az egynapos matrica is játszik még az élvezetben,...
Ellenzéki képviselőnők közös törvénymódosító javaslatot nyújtanak be azért, hogy az Országgyűlés hosszabbítsa meg az április végén lejáró kilakoltatási moratóriumot a devizahitelesek helyzetének rendezéséig. Tisztességtelen szerződések Szél...
A Magyar Narancs sok részletre kiterjedő interjút készített Ungváry Krisztiánnal. A történész beszél Trombitás Kristóf köztévés műsoráról, a német megszállás körüli történelmi vitákról, arról, hogyan finanszírozza...
Tíz éve, hogy Bajnai Gordont kormányfővé választotta a parlament. A 168 Óra ebből az alkalomból a Frontsebészet – A köztársaság utolsó kormánya című könyvvel jelentkezik, amely...
Mondják, irtózik, mint ördög a tömjénfüsttől. Így van Orbán mindazzal, ami Macront, illetve az egész francia gondolkodást jellemzi. „Liberté, Égalité, Fraternité!„ /Szabadság, egyenlőség, testvériség!”/ a Francia...
Istenem, istenem. Azt még értem, hogy a néppárti megaláztatás után szükségük van egy kis muszklimutogatásra. De könyörgöm, miért muszáj ehhez sorozatban füllenteni is, komolyan veszélyeztetve ezzel...
Milyen érdekes, hogy Orbán Viktor kerítésen belüli kommunikációja merőben eltér attól, amit az országhatárt elhagyva Európa felé megenged magának. Melyik elmeállapot jellemzője is, hogy: nem tanul,...
Orbán családvédelmi akcióterve, amit "évértékelőnek" nevezett kampánybeszédében nyomott, napról napra egészül ki és még véletlenül sem könnyítésekkel, hanem megkötésekkel. Egyértelműnek látszik, hogy a hatásvadászat és nem az...
Értem a tüntetők indulatát, közel is áll hozzám. Mégis célszerűnek tartom, ha indulat nélkül gondoljuk végig Orbán mai „évértékelő” beszédét.