Mondják, irtózik, mint ördög a tömjénfüsttől. Így van Orbán mindazzal, ami Macront, illetve az egész francia gondolkodást jellemzi. „Liberté, Égalité, Fraternité!„ /Szabadság, egyenlőség, testvériség!”/ a Francia Köztársaság alkotmányának 2. pontjában szereplő mottó ez, amely a Nagy Francia Forradalom “Liberté, égalité, fraternité, ou la mort! („Szabadság, egyenlőség, testvériség, vagy halál!) jelmondatából lett átvéve az 1789-ben kiadott Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatába.


Ez utóbbi minden modern alkotmány alapja lett

A liberalizmus a szabadság elvűséget jelenti.Mindent szabad, ami nem árt mások jogainak, mondta a francia. Szabad polgár, citoyen lett, aki nem függ fáraótól, királytól, nemestől, vagy
pszichopata miniszterelnöktől. Ez éppen ellentéte annak, amit Orbán akar, művel. Ezért hirdette meg az illiberális államot.

Ha a magyarok nagy része nem lenne hibbant, vagy seggnyaló, ekkor meg kellett volna szólalnia a fejükben a vészcsengőnek. De ez nem történt meg. Mert nincs vészcsengő, csak kussolásra szocializált szolga. Nem kell nekünk szabadság, mondta a Főmérnök.

Egyébként is, mostantól ő mondja meg, mit szabad, és innentől kezdve ez zsarnokság. Ha kinyitod a szád, repülsz az állásodból. Ha csak lájkolsz a facebookon, véged van, mert Rogán vezetésével létrehoztak egy szervezetet, amely mindenkit figyel, és ezt nyilvánosan el is ismerték. Itt nem franciák élnek, csak csupa “56-os hős” magyar, aki már a korbács látványától is megdermed, nem szól. Eszébe se jut a “vagy halál” kijelentés, egy langyos sör többet jelent neki, mint a Szabadság!

De nehogy azt hidd, Orbán tette ilyenné ezt a népet

Nem. Orbán a magyar nép terméke, és ez a legnagyobb tragédia… Az egyenlőség szintén ellentéte mindannak, ami a Főmérnök akar. Ez ugyanis azt jelenti, hogy ha a természetes adottságainál fogva nem is lehet mindenki egyenlő, de jogaiban, elvi lehetőségeiben legyen az! Na erre mondta Orbán, hogy majd ő megteremti az új nemzeti középosztályt. Ami azt jelenti, hogy a valóságos, és teljesítményre képes magyar középosztály lesüllyed, vagy külföldre menekül. Ő pedig megteremti a hozzá hű milliárdosok, és hűbéri láncuk szövetségét.

Ez nem igazi középosztály, hanem seggnyaló, de nagyon jól élő réteg, akiknek már az unokái is igen jól fognak élni akkor is, ha az általános iskolát se képesek elvégezni. A lopott közpénzből kibélelte őket. De mindez csak addig van, amíg érvényesül a führer princip, a vezérelv. Aki megszegi, az a haláltól is retteghet, ahogy Simicska félt a plutonium mérgezéstől.

Ugyanis a dezertőrökre jelképes, és valóságos halál is várhat…

Nincs tehát egyenlőség, mert az ez esélyek, és a törvény előtti egyenlőséget is jelenti. De ők a törvények felett állnak, annyit lopnak, amennyit nem szégyellnek, mert megvédik őket a rendőreik, ügyészeik ,és bíróik. A kicsi polgár házát pedig százezer forint adóhiányért elárvereztetik ezek a mocskok, aki a mi adónkon zsírosodnak! A testvériséget szándékosan öli a rendszer az emberekből. Ha ugyanis minden ember testvér, akkor szeretik egymást, akkor szolidárisak, vagyis összefognak a zsarnok ellen.


Na, ezért nem kell Orbánnak a testvériség. Szakszervezetet szakszervezet ellen, foglalkozási csoportot a másik foglalkozás ellen, tanárt a diák ellen, párttagot pártja ellen stb. uszít, megvesz az oszd meg, és uralkodj elv alapján. Mert így nem fognak egységesen fellépni ellene. Nem hörgött a nép, mikor a rokkantnyugdíjakat elvették törvénytelenül, akkor sem, mikor a devizahitelseket ba…k ki az utcára a házukból.

Juszt László: Miféle hatalom az, amelyik összeszarja magát egy diáktól?

Pedig mindenki sorra kerül, aki Orbán, és bandája gyarapodását zavarja, mert a lényeg a pénz

Az ő vagyonuk. Erről szól minden. Az egész államszervezet. De testvéreim, azért még nem veszett el minden! Vannak még köztünk, akik hisznek az emberiség ezen legszebb mondatában. Mondjuk, kiáltsuk, dadogjuk az igazságot, mert mást úgysem bír el a lelkünk, a hallgatást semmiképpen! Egy zsarnok se maradt örökké! Menjetek és terjesszétek: Szabadság, egyenlőség, testvériség!

Magyar Kormány ellenőrzője: A tantestület az osztályismétlést értelmetlennek tartja, ezért az iskolalátogatástól eltanácsolja

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét