Szombathelyen, a várost vezető grémium közgyűlésén a többségbe kerülő baloldal úgy döntött, visszahívja a fideszes delegáltakat az önkormányzati cégektől. Az eddig regnálók értetlenül álltak az eset...
Orbán Viktor miniszterelnök kettészakította az országot, mert van egy olyan ország is, ahol nem a milliárdokat számolják, hanem azt, van-e pénz fűtésre.
Komjáthi Imre, az ellenzéki párt alelnöke maga kezdte az akciót, egy Andrássy úti kormányablakba vitte be és adta át az ott dolgozóknak "a közszolgálati rabszolgatörvény" miatti,...
“Péntektől lép életbe az új kormányzati igazgatásról szóló jogszabály, ami alapján a központi hivatalok tisztviselőinek munkaidejébe már nem számít bele az ebédszünet fél órája, a megyei...
Március elsejétől, azaz péntektől érvényes a központi hivatalok tisztviselőinek „rabszolgatörvénye”: durva megszorítások várnak rájuk. A napszava.hu birtokába került papiros szerint a Nyugdíjfolyósítási Főigazgatóság köztisztviselői kemény szigorítások...
A versenyszféra és a közigazgatás munkavállalói mellett a civilek is szolidárisak az önkormányzati köztisztviselőkkel, a kormányzati igazgatásban dolgozó kormánytisztviselőkkel és a szociális területen dolgozókkal.
Az MSZP gratulált a régi-új elnöknek. Mint írják, a rabszolgatörvény elfogadása óta még nagyobb szüksége van miden munkavállalónak olyan erős szakszervezetekre, amelyek eredményesen tudják a dolgozók...
Abban egységes volt a hazai média - ritka pillanat - hogy a hétfői parlamenti ülésnappal kapcsolatban azt rebesgették, hogy az ellenzék valamiben töri a fejét. Hát...
A Fidesz-KDNP elutasítja a brüsszeli bevándorláspárti terveket – jelentette ki Kocsis Máté az Országgyűlés hétfőn kezdődő tavaszi ülésszaka előtt a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.