Connect with us

Kerítésen innen

Rüh-ügy után patkány-frász a kórházban

patkany
Megosztás

Balog Zoltán miniszter szerint minden rendben van a magyar egészségügyben, csak cirkuszolnak a libsi civilek. Úgy döntött a Soros-pénzelte állatkommandó, hogy erősebb eszközökhöz nyúl, hogy az összes miniszter megértse! Frissítve a kórház közleményével!

Patkány a műtőben

Sajtóértesülés szerint a Péterfy Kórház – Országos Traumatológiai Intézet ügyeleti műtője egy hete azért van zárva, mert műtét közben megjelent egy patkány. A portál értesülése szerint az első döbbenetből felocsúdva azóta is fertőtlenítik az elvileg steril műtőket és a hozzá tartozó helységeket.

Rüh után rágcsáló

Alig egy hete, hogy robbant a rüh-botrány, amikor is a Szent Margit Kórház ápolási osztályán lettek rühesek a betegek és az ápolók egyaránt.

egy férfi azt mesélte, őt lemosdatták fertőtlenítővel, így nem kapta el a fertőzést, úgy tudja viszont, három ápolót elküldtek betegállományba, mert elkapták a kórt. Egy másik beteg azt tudta, hogy a szomszéd szobában fekvő küzdött a kellemetlenséggel.

A portálnak nyilatkozó jól értesült azt is elmondta, hogy – mintha a rágcsálók kipécézték volna a Péterfy-t –

a Péterfy Kórház, Országos Traumatológiai Intézet Fiumei úti épületében az éjszakai pihenőben alvó orvost harapott meg egy egér.

Miután felocsúdott, kedves olvasó, gondolja végig! Még ez is megmagyarázható? Ki tudnak olyat találni, aminek hallatán bárki úgy érezheti, hogy nincs alapvető hatalmas gond, ami mindannyiunk bőrére megy:

(forrás: sztárklikk)

Cikkünk megjelenése és a teljes honi sajtón végig söprő megrökönyödési hullám után a kórház az alábbi közleményt – amelyet jó szándékunk jeléül változtatás nélkül teszünk közzé – juttatta el szerkesztőségünkbe:

Tisztelt Szerkesztőség!

Illetékességünknek megfelelően – a Péterfy Kórház fenntartójaként – küldjük az alábbi linkkel jelzett cikkükben szereplő információk pontosítását.

Ez alapján kérjük az írás kiegészítését a valóságnak megfelelően.

https://varosikurir.hu/ruh-ugy-utan-patkany-frasz-korhazban/      

A Péterfy Kórház Baleseti Központjának mélyföldszintjén található négy sürgősségi műtő egyikében sem fogtak, de nem is láttak patkányt. Az erre szakosodott cég rendszeresen, szükség esetén soron kívül is végez rágcsálóirtást. A műtők jelenleg is üzemelnek.

Tisztelettel:

ÁEEK kommunikáció

Ezzel a témát részünkről lezártnak tekintjük és bízunk benne, hogy a kártékony rágcsálók – akik ott sem voltak – is követik példánkat.

 

2018-ban támad a rüh a Margit Kórházban – köszönjük miniszterelnök úr!

A Balog-féle Magyarországra elérkezett a Kánaán, és az Önére?

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Hajnalka Mária Tóth

    2018.01.19 14:58 at 14:58

    biztos a Soros migránsai , az ő hibája

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük