Az elmúlt hetekben sok fiatal és középkorú ember került súlyos állapotban kórházba, hiszen a koronavírus járvány harmadik hulláma sokkal nagyobb mértékben sújtja az eddig kevésbé veszélyeztetett...
Végre vége a "ballib túlsúlynak", hiszen új hírportál ütötte fel a fejét a világhálón! A Békemeneteket szervező CÖF apraja-nagyja -minden bizonnyal- mélyen belenyúlt a zsebébe, (zsebünkbe)...
A SZER portál nemrégiben kiváló riportot közölt a köztelevízióban folyó szerkesztői gyakorlatról, s a tárgyban kérdéseket tettek fel az Európai Bizottság illetékeseinek is, akik válaszukban közölték:...
Rab László szűrreál összefoglalója a 46. hétről. Itt most már jóval magasabb fokozatba kell kapcsolni az ígérgetést, az, hogy négy év alatt – fokozatosan! – „visszaépítik”...
Bakondi György bejelentette: a bécsi terrortámadások után számítani lehetett arra, hogy fegyveresek menekülnek Magyarország felé, és arra is, hogy az osztrák hatóságok segítséget kérnek magyar kollégáiktól....
Nyugtalanul aludtam a minap, szörnyű álmom volt. Kövér László előadását hallgattam a közszolga-nevelő egyetemen a demokráciáról. Éppen azt mondta, hogy a fékek és ellensúlyok rendszere marhaság....
Ha a parlamenti elnökünk nem volna, ki kellene találni. Persze ha lehet, jobb volna egy másik ország parlamentjébe kitalálni, valahová jó messze. Még jobb, ha ott...
Orbán Viktor a Mazsihiszt, személyesen pedig Heisler András elnököt tartja felelősnek azért, hogy az ellenzéki pártok a két éve még judapestező Bíró László mögé álltak be...
Heti lapzsemle. Június 4-e, a trianoni békeszerződés századik évfordulója utáni hétvégén Orbán gyalázatos turulavató beszédet mondott Sátoraljaújhelyen. Szánthó Miklós, a Fidesz-nyalonc „Alapjogokért Központ” vezetője nemrég megvallotta,...