Újabb nyílt levelet hozott a „posta”. A Város Kurír jó szokásához híven teret és lehetőséget ad minden vitára alkalmas kezdeményezésnek és ebben a levélben van bőséggel...
Minden politikus és politikai párt azt ígéri, hogy a nemzetet fogja szolgálni. Felvirágoztatja az országot, lakóinak életét jobbá teszi. Soha még senki nem állt elő olyan...
Megválasztották a momentumos Cseh Katalint a liberális frakció egyik alelnökének. A leendő EP-képviselő a második legtöbb, 82 szavazatot kapott. Mint arról már a Népszava beszámolt, Cseh...
Nagy Imre és társai újratemetésének évfordulóján nagyon sok orgánum felidézte Orbán Viktor akkori beszédét. Ez késztette arra a Városi Kurírt, hogy a többi, már-már elfeledett beszédet...
Szombaton, egy nappal Nagy Imre újratemetésének évfordulója előtt a Magyar Nemzet minden kísérőszöveg nélkül közreadta Orbán Viktor akkori beszédét. A Városi Kurir ezek után kötelességének érzi,...
Hungarikum! Orbánisztánban nem kirívó eset, – mondják a rossz nyelvek – hogy ha valakinek, aki jól fekszik a hatalomnál megtetszik egy cég, egy kereskedelmi üzletág, vagy...
Több mint ezer kutató, diák írt levelet Webernek, hogy segítsen megmenteni az Akadémiát. De az országnak az volna a segítség, ha ezt úgy oldaná meg, hogy...
Kényelmetlen kérdésekre kellett válaszolnia Szijjártó Péter magyar külügyminiszternek a GLOBSEC-fórumon Pozsonyban. A CEU elüldözése és a Magyar Tudományos Akadémia bedarálása is terítékre került, adta hírül az Újszó....
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Momentum Mozgalom javasolja, hogy a nyolc magyar ellenzéki európai parlamenti (EP-) képviselő alakítson kerekasztalt, amelyben folyamatos együttműködésben tudják a...