Connect with us

Blogbazár

Hányszor választottuk már a kisebbik rosszat! Egyszer jó volna a nagyobb jót választani!

alom
Megosztás

Minden politikus és politikai párt azt ígéri, hogy a nemzetet fogja szolgálni. Felvirágoztatja az országot, lakóinak életét jobbá teszi. Soha még senki nem állt elő olyan programmal, hogy szavazzanak rá, mert ő majd tönkre teszi az országot. Lebontja a jogállamot, növeli a korrupciót, padlóra küldi az egészségügyet, az oktatást.

Senki nem azt ígéri, hogy megválasztása esetén lopni fog és csalni

Helyzetbe hozza családtagjait, rokonait és üzletfeleit, és a nemzet javait, szétosztja a csókosok között.

Jó lenne egy olyan párt,

  • amelyre jó szívvel szavazhatunk. Lelkifurdalás nélkül, és nem azért, mert ők a kisebbik rossz. Kevésbé rohadtak, mérsékeltebben korruptak, mint azok, akiket már ismerünk.
  • Akikre nem csak azért szavazhatunk, mert másképp lopnak, mint a többiek. Akikre nem azért adjuk a voksunkat, jobb meggyőződésünk ellenére persze, mert számunkra vállalhatóbban hazudnak, korszerűbben, szimpatikusabban, mint azok, akikkel már tele van az összes tökünk.

Szeretnénk látni egy pártot,

  • akik tényleg tiszták és valóban becsületesek.
  • Nem szedték meg magukat a régi rendben, nem halásznak most a zavarosban, nem rajtunk gazdagodnának a jövőben.
  • Jó lenne egy párt, amelynek a politikusai tényleg a javunkat akarják, és nem a javainkat.
  • Akikre nem azért szavazunk, kénytelenségből és rossz érzésekkel, hogy ne ezek legyenek, akik most vannak.
  • Egy párt, akiket nem azért választunk, mert azokról, akik most vannak, tudjuk, hogy milyenek. Pökhendiek, arrogánsak, elviselhetetlenek. Árvalányhajasok és áporodottak.

Mutassatok nekünk egy pártot,

akikre legközelebb rossz érzések nélkül és szégyen nélkül szavazhassunk. Ne azt érezzük, amit már annyiszor az elmúlt években: hogy csak azért húzzuk melléjük az ikszet, mert ők a kisebbik rossz. Hányszor választottuk már a kisebbik rosszat! Egyszer már jó volna a nagyobb jót választani.

Forrás

Kapcsolódó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük