Valami ismeretlen okból Kövér László, egykor az MSZMP (Magyar Szocialista Munkáspárt) Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának segédmunkatársa, alapító Fidesztag, jelenleg az Országgyűlés elnöke, egyre többször...
Még megérem, amikor az EU jelenlegi formájában megszűnik létezni – véli a házelnök. Lesz-e belőle államfő? Melyik a kedvenc virága? Jót tenne-e a Fidesznek az ellenzéki...
Fegyelmi vétségek miatt Gyurcsány Ferenc fizetését (DK) egyhavi tiszteletdíjának megfelelő összeggel, mintegy 2,4 millió forinttal csökkentette, míg szintén fegyelmi vétségek miatt négy havi tiszteletdíjának megfelelő összeggel,...
Ugye nem feledtette a mára kissé halványuló, főleg Deák Dániel által felemlített nyelvtudás és annak hiánya kapcsán kerekedett hadjáratot Karácsony Gergely ellen? Csak pár hete csapott...
Durcás lett Kövér László és a Fidesz vezérkara. Az Európai Bíróság jogszerűnek ítélte a Sargentini-jelentés elfogadásának módját három éve az Európai Parlamentben. A döntésre Varga Judit...
Kövér László házelnökről az elmúlt hetekben annyit lehetett tudni, hogy agyba-főbe bünteti a parlamentben felszólaló, neki nem tetsző kijelentésekért az ellenzéki képviselőket. A HírTV úgy döntött,...
Cseri László fotóművész barátunk több alkotásával találkozhatott már olvasónk cikkeink illusztrációjaként. A művész egyedi szemszögből, tele iróniával látja Orbánia drámai valóságát.
A keddi ülésnap sem múlhatott el anélkül, hogy a Kövér László házelnök agya ismét le ne dobja az ékszíjat. Odacsapott, ahol érte, mármint ellenzéki oldalon. Szabó...
Parlamenti hozzászólásában senkinek nem javasoljuk, hogy a címben jelzett fordulattal éljen, mert az Országgyűlés elnöke a házőrséggel vezettetné ki vasba verve a renitens ellenzéki képviselőt. Ugyanakkor...