A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjait jelölő eseti bizottság a mai napon ülést tartott. Az ülésen nem született döntés arról, hogy kik lesznek a...
A Fidesz az elmúlt évtizedekben folyamatosan lenézte, kihasználta, átverte és baksisért megvásárolható tömegként kezelte a magyar nyugdíjasokat, szüleink, nagyszüleink munkában megőszült generációját. Mindenki emlékszik még arra,...
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése szerint 2018-ban az egész unióban Magyarországon folytatták le a legtöbb vizsgálatot. Ennek eredményeként a 2014 és 2018 közötti uniós...
A Bástya utcai óvoda folyosóján terjeszti a City Magazin című, belvárosi kampányújságját az V. kerületi Fidesz. Ez az óvoda az, amelynek udvarát, a környék egyetlen zöld...
Az MSZP az ellenzéki frakciók támogatásával benyújtotta az Országgyűlésnek azt a határozati javaslatot, amelyben parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Microsoft-ügyben – közölte Harangozó Tamás, az MSZP...
Mint arról szombaton beszámoltunk, a sötétedés után jegyet váltani akarók zárt pénztárakkal találkoztak a Nyugati pályaudvaron. Akkor még nem lehetett tudni, de vasárnapra kiderült, nem egyszeri...
Öt ellenzéki frakció közös beadványban kéri fel az Alkotmánybíróságot, hogy semmisítse meg a köznevelési törvény júliusban elfogadott módosításait. Súlyos jogsértések Az MSZP, a DK, a Jobbik,...
Leadták Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt ajánlóíveit péntek délelőtt a fővárosi önkormányzat épületében. A gyűjtést folytatják Az MSZP, a DK, a Momentum, a Párbeszéd és az LMP...
Az állami televízió a „pártatlan” hírműsorába boldog nyugdíjasokat keres, akik örülnek a rezsiutalványnak. A kormány számára kellemetlen embereket – engem sem – évek óta nem szólaltattak...