Valahogy baromira nem tetszik nekem az, amit itt az MSZP – a Jobbik és az LMP hathatós segítségével, a Fidesz legnagyobb megelégedésére – Karácsony Gergely és...
Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös főpolgármester-jelöltje csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a svéd fővárosban először fejlesztették a közösségi közlekedést és P+R parkolókat építettek, majd...
Mit mutatnak a fővárosi költségvetés rejtett sorai? Mikor állnak hadrendbe a helyi Dávidok? Meddig lehet várni az LMP-re? Az ellenzéki főpolgármester-jelölttel a Népszava készített interjút. „Ez...
Az MSZP–DK–Párbeszéd főpolgármester-jelöltje programbemutatót tartott Budapesten, az Anker’t Bárban ahol elmondta, hogy nem erős vezető akar lenni, hanem erős város vezetője. Karácsony Gergely programbemutatója, amelyen megjelentek...
A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a kormány függessze fel az összes óriásplakát-kampányát. A DK alelnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy miközben az ellenzéki pártoknak...
Társadalmi vitára bocsátja programját a Jobbik és az LMP támogatását élvező Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt, aki szerint a „régi baloldal” ezzel szemben csak a pozíciókról „seftel”....
A Kossuth tér és környékének 2011 óta tartó átalakítása során ez lesz az első olyan emlékmű, amelyet nem visszaállítanak 1945 előtti formájába (mint legutóbb a Vértanúk...
Kérdezik kedves olvasóink, hogy miért tulajdonítunk mi ekkora jelentőséget az EP választásoknak, és miért kutyázzuk a magyar ellenzéket, hogy nem teszi ugyanezt. Azért, mert az EP...
A Puzsér Róbert – Tarlós István szájkarate pénteki megszólalója a főpolgármesteri székre aspirálóé volt, de nincs kétség afelől, hogy megjön rá a válasz, majd a válasz...