Banánköztársaság
Szanyi Tibor: a képlet egyszerű. Erdős vidékeken eső is van, ahol nincs erdőség, ott eső sincs!
Alighanem az ember az egyedüli élőlény a Földön, amely (pontosabban aki) minden intelligenciája dacára sincs kellően tisztában azzal, hogy mire jó a víz, az eső és mire nem. Személyes sorsomhoz tartozik, hogy tizenéves koromban kajakoztam a Dunán, húszas éveimben intenzíven windsurf-öztem tengereken és tavakon, harmincas éveimtől fogva pedig leginkább a gyerekeimet oktatom a vízek helyes használatára.
Alighanem az ember az egyedüli élőlény a Földön, amely (pontosabban aki) minden intelligenciája dacára sincs kellően tisztában azzal, hogy mire jó a víz, az eső és mire nem. Személyes sorsomhoz tartozik, hogy tizenéves koromban kajakoztam a Dunán, húszas éveimben intenzíven windsurf-öztem tengereken és tavakon, harmincas éveimtől fogva pedig leginkább a gyerekeimet oktatom a vízek helyes használatára.
Ami a sportokat és az szabadidőtöltéseket illeti, a vízivilág a legnagyobb kedvencem
Viszonylag jó úszó vagyok, ám kerültem már nehéz helyzetekbe, s megvallom minduntalan azért, mert túlmentem egyes határokon. Bizony, nem egyszerű dolog egy felborult kajakból kikászálódni (a folyókban végképp nem), de a deszkákon is nagyon rajta kell maradni, ha az ember nem akar épp medúzák közé zuhanni, avagy a tavakon tekeredő szélirányokba belezavarodni, hogy az örvényekről, avagy az erős áramlásokról ne is beszéljünk! Bizony, a természetes strandok és a pancsoló medencék között óriási a különbség. Nem véletlen, hogy a deszka- vagy vitorlássportok sztárjai szigorúan ragaszkodnak a mentőmellény viseléséhez, pedig mind erőnlétben, mind pedig tapasztalatban fényévekre verik az átlagos strandolókat.
Kis híján sírva fakadtam, ám csak csendben fuldokoltam a dühtől múlt szombaton,
amikor megtudtam, hogy egy két éves cseh kislány az erősödő szélben egy elsodródó matracról belecsúszott a Balaton vízébe, s az anyukája szeme előtt merült el a hullámokban. Még majd talán jönnek a részletesebb hírek, de annyit már most tudni lehet, hogy mindez másodfokú viharjelzés idején történt. Ilyenkor feltolul bennem a kérdés, hogy azon a balatoni strandon vajon senki nem szólt rá a felelőtlen anyukára? Hol voltak a szolgálatos vízimentők, de egyáltalán nem volt senki józan ember a parton, aki kiparancsolta volna őket a vízből?
Tudom, egy cseh turista honnan és hogyan értesüljön arról, miből is áll a balatoni viharjelzés, de talán sokat segíthetne a strandokon pár figyelmeztető tábla, nyilván képes megoldásokkal.
Igenis vannak jó példák
A tengerparti, de a balatoni strandokon is szinte mindenütt vannak figyelmes úszómesterek, akik szigorúan intézkednek a közelgő viharok előtt. Mert a víz csak addig barátságos, amíg a természet nyugalmi állapotban van. Ha a nyugalom felborul, akkor a víz a kizárólagos úr, s gyakorta megsemmisíti azokat, akik nem számolnak a szeszélyekkel, avagy megpróbálnak szembe szállni velük.
A mentőmellényekre visszatérve, jómagam csak azokban engedem a gyerekeimet a derékmagasságnál mélyebb vízi területek közelébe, s helyesnek tartom, hogy a bérelhető kishajók és az ugrálóvárak működtetői következetesen megkövetelik az életvédelmi mellények használatát.
Ugyanakkor értetlenül állok az előtt, hogy a vízibiciklik miért kivételek ezen főszabály alól, illetve ugyanígy miért lehet szörföket, sup-okat bérelni, majd pőrén ugrándozni rajtuk? Még az is eszembe jutott, hogy francia alpesi mintára súlyos kauciókat kellene szedni a potenciális mentési, illetve temetési költségek fedezésére mindazoktól, akik fittyet kívánnak hányni az írott és íratlan, ám életszerű szabályokra.
A víz azonban nem csak szórakozás
Magyarország, amely a medence jelleg folytán a maga természetes állapotában – mondjuk – a honfoglalásnak nevezett migrációs hullám idején nagyrészt erdős-mocsaras terület volt (kb. 70 %), ma sem lépett le a térképről, csak lakói mára jelentősen elsivatagosították (20 % alá szorítva az erdőállományt).
Úgy is mondhatjuk, hogy ezer éves múltunk során az erdeink háromnegyedét elpusztítottuk.
Az Alföld egyre inkább halottá válik, amely agónia a XIX. század egyik legnagyobb ökológiai tévedésével gyorsult fel, történetesen a Tisza “szabályozásával”. A Vásárhelyi-koncepció lényege az volt, hogy a befolyó vizeket, különösen az áradásokat a lehető leghamarabb ki kell vezetni a Kárpát-medencéből, ennél fogva a víz szerpentin-szerű útvonalát magas töltések segítségével minél egyenesebb vízicsúzdává alakították. Minthogy a víz így tényleg gyorsan távozik az országból, ezért a korábban felülről folyamatosan táplált talajvíz évről évre és centinként lejjebb húzódott, ahová ma már a növények gyökerei nem képesek lehatolni. Eredmény: aszály aszály hátán.
Talán érdemes azt is felidézni, hogy a Balaton természetes vízszintje úgy 1-2 méterrel a ma megszokott felett volt, illetve lenne, ha ugyancsak a XIX. század során nem kezdtek volna bele a tófelszín, valamint a déli oldal lápvidékének módszeres lecsapolásába. A tó mai vízállománya egy sajátos kompromisszum eredménye, amihez rengeteg hasonlóra lenne ma is szükség, hiszen az emberi mohóság sajnos napjainkra sem csillapodott.
A vízgazdálkodás lényege azonban az, hogy víz valamennyi mindig van, de azt be kell osztani!
Ha bőven van, azt is fel kell fogni, s tulajdonképpen a köztes időkben folyamatosan ki kell juttatni a földekre. Magyarán szólva öntözni nem (csak) száraz időkben, hanem gyakorlatilag szinte mindig kellene. Így lehetne táplálni a megfogyatkozott erdőket, hiszen a talajvíz pont úgy áramlik, mint a felszíni vizek, sőt, talajvízből elvileg sokkal több van (volt), mint amit idefent szabad szemmel láthatunk.
Ha a mélyben tönkre tesszük a vízháztartást, azon már az égadta világon semmilyen eső, vagy öntözés nem segít.
Az erdők egyébként kevésbé a levegő “tisztításában” játszanak szerepet, mint inkább a vízgazdálkodás szerves részei. A képlet egyszerű.
Erdős vidékeken eső is van, s ahol nincs erdőség, ott eső sincs.
Ennek a szimpla fizika az oka,
minthogy a levelek által elpárologtatott víz telíti a levegőt, s a fajsúlykülönbség folytán lefelé induló légmozgások fentről mágnesként vonzzák magukhoz a tengerek felől jövő párafelhőket is. Az esőerdők és a Szahara nagyjából ugyanazon égövön fekszenek, mégis micsoda különbség van. Nem mellesleg Afrikában évek óta egyre sikeresebb az az erdőtelepítési program, amelynek révén a kontinenst vízszintesen átfogva déli irányból Észak felé haladva immár sok-sok millió hektár fát telepítettek, s vele együtt odacsalogatták az egyre gyakoribb esőket is.
Az, hogy Magyarország kiszikkad-e, az döntően a víztározáson és az erdőtelepítéseken múlik. Jelenleg a vízmegtartás igyekezete alábbhagyott, s a kormány most éppen erdőirtást hirdetett. Erőltetett menetelés az elsivatagosodás felé.
Ha valamit, ezt meg kell akadályozni!
Remélem, a magyar népből feltör annyi önvédelmi ösztön, hogy útját állja, akár fizikailag is, az erdők felé menetelő, a kormány által feltüzelt, láncfűrészes szabadcsapatoknak.
Szerző
