Tarlós elkapta! Eluralkodott rajta a rangkóráság, de valami mutáns-fajta!

Egészen vicces Tarlós rangkórsága és hiúsága: az ellenem tett feljelentést a “Miniszterelnöki tanácsadó” fejléces papírra írta, a szöveget pedig “Budapest volt polgármestere 2010-2019” megnevezéssel írta alá – kezdte közösségi oldala bejegyzését Hadházy Ákos.

“Valamiért a díszpolgári címet nem sikerült odasuvasztania,

bár nem tudom, hogy azt hivatalosan végülis megkapta-e, volt-e valamilyen ünnepélyes kitüntetés.

 

Persze Tarlós is azt a módszert alkalmazza, mint a legtöbb általam tettenért politikus

Rágalmazás miatt tesz feljelentést, mert tudja, hogy a mentelmi jogomat magánvádas ügyben a parlament nem fogja kiadni és így nem lesz tárgyalás.

Így nem kell attól félnie, hogy egy tárgyaláson újabb részletek derülnek ki az ügyről, de el lehet mondani, hogy ő milyen keményen visszavágott. Ha polgári pert indított volna, akkor lenne tárgyalás, kiderülhetnének újabb részletek és el is veszthetné a pert.

Amit a gyalázatos metró “felújításról” (azaz ócska kacat vásárlásáról) korábban elmondtam,

akkor is tartom, ha azóta egy hiányos BKV-jelentés alapján tett feljelentésben a rendőrség megtagadta a nyomozást.

Tudta?

Tarlós István “díszpolgár-cím” halmozó:

Tarlós metrófelújítása – Világszám!

 

tarlós

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Egy hozzászólás itt: “Tarlós elkapta! Eluralkodott rajta a rangkóráság, de valami mutáns-fajta!

  • 2021.07.15 - 20:19
    Közvetlen hivatkozás

    Fidesz stilus aljas gerinctelen prolik mind egytől egyik, élen a muzsikus elmebeteg cigánnyal….

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük