Connect with us

Kiemelt hírek

Teljesítményben szánalmas

orban
Megosztás

Soha nem fociztam túl jól. Nézőként, szurkolóként meg soha nem kötött le igazán a játék. Csak felszínesen követem a magyar bajnokságot, bár a legutóbbi EB-n én is a tv előtt ültem, és persze mindig megnézem a nagy tornák izgalmasnak ígérkező meccseit – írja Facebook-bejegyzésében Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke.

Szóval, bevallom, nem vagyok valami nagy szakértő.

De azért azt látom, hogy miközben számolatlanul önti a pénzt a fociba Orbán kormánya, most éppen az egyik legjobb magyar csapatot, a Fehérvárt ejtette ki a svájci másodosztályban szereplő lichtensteini Vaduz. És a selejtező körben kiesett még a Debrecen és a Honvéd is.

Így buknak el egy megveszekedett kormány és kormányfő tervei. Nagyotmondásban jeles, teljesítményben szánalmas.

Ahogy bukik európai politikája – hiszen a szégyenpadon ül –, buknak a magyar nagyságról szőtt álmai, miközben romokban az oktatás, a tudományos-, művészeti élet szabadsága, az egészségügy.

Csúnya vége lesz ennek.

Ez a pökhendi kisember egyszer még futni fog. De a nyomában leszünk, és azt kapja, amit megérdemel.

https://www.facebook.com/gyurcsanyf/posts/2723431941022584

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük