Tiborcz -Orbánvő- üzlettársával bizniszel a zuglói önkormányzat – Hadházy Ákos utánajárt…. – Frissítve!

Miután a zuglói indulásomat bejelentettem, azt ígértem, az előválasztás műfajából adódóan ebben kampányban nem célom, hogy zuglói ügyeket tárjak fel. Sajnos éppen elég volt az, amit korábban a sajtó már bemutatott, és az előválasztási kampánynak inkább arról kell szólnia, hogy hogyan lehet a jövőben ezeket az ügyeket elkerülni. Ez az ingatlaneladás azonban vészhelyzet, a fentiek alapján komoly ügy, az egész ellenzékre rossz fényt vethet, és Tiborczékkal akkor sem szabadna üzletet kötni, ha az átlátható, tiszta versenyben dőlt volna el a pályázat – írta tudósításában Hadházy Ákos, Zugló képviselőjelölti minőségében.

Tiborczékkal üzletelget Zugló?

“Csütörtök délelőtt, az augusztusi kánikulában ül össze a zuglói gazdasági bizottság, amely ilyenkor a képviselő-testület helyett hozhat meg bizonyos döntéseket. Gyorsan ki is használják a meleget és a felhatalmazást, és Hajdu Flórián, MSZP-s alpolgármester előterjesztésére egyebek mellett eladnak két, az Egressy út és az Angol utca sarkán található, összesen 6300 négyzetméteres telket, amelyen várhatóan jó nagy társasház épül hamarosan. Önmagában egy-egy ingatlan eladása talán megmagyarázható, hiszen vannak még üres telkek, az önkormányzat pedig pénz szűkében van.

Ezzel az ügylettel több gond is van, először csak röviden felsorolom:

  • láthatóan stikában, a nyilvánosságot kerülve értékesítik a telkeket
  • a helyi lakosság eleve nem szeretné, ha eladnák, inkább parkot szeretnének
  • a telkek vételára több mint százmillió forinttal kevesebb, mint a három éve becsült érték
  • a pályázaton egy jelentkező volt, gyanúsan bennfentes információk alapján
  • a vevő cég tulajdonosa Tiborcz Istvánnal, a miniszterelnök vejével együtt alapította a rossz emlékezetű ELIOS Zrt-t.

Nézzük részletesen is:

1) A zuglói önkormányzat saját szabályzata szerint 50 millió forint érték felett a képviselő-testület dönt az ingatlanok értékesítéséről.

Kivéve június 15-től augusztus 31-ig: a nyári szünet idejére ugyanis ezt a jogkört átruházta a gazdasági bizottságra.

Valamiért ennek a két teleknek az eladása (egy több mint 700 milliós üzlet) nem várhatott szeptemberig, pedig egy testületi ülés nagyobb nyilvánosságot kapna, hiszen minden képviselő hozzászólhatna és az előterjesztő alpolgármesternek is nyilvánosan választ kellene adnia a felmerülő kérdésekre.

2) Zugló egyik legnagyobb problémája a túlépítés, amiről többször beszéltem már. A vállalkozói érdekek felülírják a közérdeket, anélkül épülnek százszámra új lakások, hogy az infrastruktúra ezt elbírná, az Egressy úton például már most is állandóan dugó van. A környék lakóit sem kérdezték meg, szeretnének-e még egy nagy lakótömböt, pedig ők már egy ideje tiltakoznak, parkot játszóteret szeretnének oda. Petíciót indítottak, 800 aláírást gyűjtöttek.

3) Ennek a két teleknek az eladása egyszer már felmerült, de akkor, 2018-ban még nettó 834 millió, illetve 825 millió forintra becsülték az értékét. Az idei értékbecslések viszont már csak 703 és 709 millió forintról szólnak, utóbbi lett végül a nettó vételár. A több mint százmilliós különbözetre egyszerűen nincs magyarázat, az ingatlanárak nem csökkentek azóta, a szabályozás pedig nem lett szigorúbb: 18,5 méter vagyis akár hat emelet magas épületet is fel lehet húzni, akár 250 lakással.

4) Az eladásra kiírt pályázatra egyetlen ajánlat érkezett, ami már önmagában gyanússá teszi a dolgot. Az Angolkert Lakópark Kft-t ráadásul egy nappal a pályázat hivatalos kiírása (június 2.) után hozták létre (és június 7-én be is jegyezték). A cég alaptőkéje 120 millió forint, vagyis az alapítók biztosra mentek. A megajánlott vételár mindössze 600 ezer forinttal magasabb, mint a minimálisan meghatározott 709 millió forint. Ezek alapján nehéz nem arra gondolni, hogy bennfentes információkkal rendelkeztek, tehát csak arra vártak, hogy a hivatalos hirdetmény megjelenjen, és nem számítottak másik ajánlatra sem.

5) A bennfentességre utaló jelekre magyarázatot ad a cég ügyvezetőjének és egyben egyik tulajdonosának neve: Erdei Bálint onnan lehet ismerős, hogy Tiborcz Istvánnal, a miniszterelnök vejével együtt alapította meg az elcsalt közvilágítási pályázatok miatt hírhedté vált ELIOS Zrt-t, vagyis együtt hozták össze azt a bizonyos első milliárdot, amiről nem illik kérdezősködni. Az anyacég, a Redwood Holding honlapján azzal dicsekszik, hogy

„nem tömegigényeket kielégítő fejlesztésekben gondolkozik, sokkal inkább egyedi igényekre szabott, különlegesebb projektek érdeklik”.

Miután a zuglói indulásomat bejelentettem, azt ígértem, az előválasztás műfajából adódóan ebben kampányban nem célom, hogy zuglói ügyeket tárjak fel

Sajnos éppen elég volt az, amit korábban a sajtó már bemutatott, és az előválasztási kampánynak inkább arról kell szólnia, hogy hogyan lehet a jövőben ezeket az ügyeket elkerülni.

Ez az ingatlaneladás azonban vészhelyzet, a fentiek alapján komoly ügy, az egész ellenzékre rossz fényt vethet, és Tiborczékkal akkor sem szabadna üzletet kötni, ha az átlátható, tiszta versenyben dőlt volna el a pályázat.

Maga az ingatlanértékesítés önkormányzati ügy, de a kerület képviselőjelöltjeként kötelességem megszólalni ilyen esetben.”

Az ügyben megkeressük Horváth Csabát, Zugló polgármesterét és tájékoztatjuk Önöket a fejleményekről.

Kapcsolódó

Frissítés!

“Fontos győzelmet arattunk ma délelőtt:

a zuglói gazdasági bizottság visszavonta azt az előterjesztést, amellyel – a lakók akarata ellenére és legalábbis gyanús körülmények közt – eladták volna az Angol utca és az Egressy út sarkán található két, összesen 6300 négyzetméteres telket.

Pedig minden szépen elő volt készítve, hogy a nyár leple alatt Erdei Bálint, a miniszterelnök vejének üzlettársa megvehesse az értékes ingatlant – ráadásul bő százmillió forinttal kevesebbért, mint amennyire 2018-ban becsülték.

Bár az előterjesztés visszavonása felér egy beismerő vallomással, a győzelem nem teljes még. Az ülésen megjelenő MSZP-s alpolgármester – aki „politikai hecckampánynak” minősítette a reggeli posztomat – ígérete szerint hamarosan rendkívüli képviselő-testületi ülést hívnak össze, vagyis nem adták fel, hogy eladják a telket a rossz emlékű ELIOS Zrt. társalapítójának.”

-írta a képviselő.

 

zugló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük