Kerítésen innen
Papír van róla: közös volt a Fidesz-MSZP lenyúlás – Hadházy: ezért muszáj Zuglóban elindulnom!
Az ellenzéki előválasztás legforróbb körzetében, Zuglóban készített közvélemény-kutatást a Medián, amely szerint az ellenzéki szavazók relatív többsége a Momentum jelöltjeként induló Hadházy Ákost támogatja Tóth Csaba szocialista országgyűlési képviselővel szemben.
Az ellenzéki előválasztás legforróbb körzetében, Zuglóban készített közvélemény-kutatást a Medián, amely szerint az ellenzéki szavazók relatív többsége a Momentum jelöltjeként induló Hadházy Ákost támogatja Tóth Csaba szocialista országgyűlési képviselővel szemben.
Hadházyt az összes ellenzéki választó 37 százaléka támogatja, míg Tóthot 22, de nagyon nagy a bizonytalanok aránya
Kiderült az is, Hadházyt momentumos, jobbikos párbeszédes, kutyapártos és LMP-s szavazók támogatják inkább, míg a DK-sok és szocialisták többsége Tóth mögött áll. Arra, hogy ez parázsló küzdelem lesz, már az első percben számítani lehetett: Fekete-Győr András Momentum-elnök korábban arról beszélt, nem lehetnek olyanok a listán, akit csaláson értek vagy megkárosították az adófizetőket, név szerint Tóth Csabát említve, majd Hadházy Ákost úgy mutatta be, hogy a kerületnek tisztességes és átlátható politikusra van szüksége. Hadházy pedig a többi között arról beszélt, Zuglóban voltak kérdéses ügyek, amire szerinte Tóth nem úgy reagált, ahogy kellett volna.
Alakul az ellenzéki előválasztás Zuglóban
Tóth Csaba rögtön a bejelentés után egy fideszes videójának megosztásával támadta Hadházy Ákost, majd belengette, hogy etikai kódex alapján eljárást kezdeményez ellene, mert korrupcióval vádolja a baloldali vezetést. Hadházy a minap arra panaszkodott, hogy közvélemény-kutatásnak álcázott lejárató kampány folyik ellene a kerületben, olyan kérdésekkel,
hogy tudta-e, hogy Hadházy 8 évig a Fidesz tagja volt, illetve hogy miatta nem lett ellenzéki összefogás 2018-ban? Azt a kérdést is feltették, hogy tudta-e, egy megnyert körzetben indulással Hadházy kockáztatja az ellenzék esélyeit.
Ezért kell indulnom….
„Újabb pert nyertem, de egyáltalán nem vagyok ettől boldog. A “Fidesz-közeli” Ezüsthajó Kft. vezetője és egy óbudai szocialista alpolgármester cégei 70:30 százalék arányban osztottak fel maguk között elcsalt EU-s közbeszerzéseket. Az ügy sajnos világos és egyértelmű, az OLAF is nyomozott benne és meg is állapította a szabálytalanságot.
A szocialista pártban sajnos azonban semmilyen politikai következménye nem volt az ügynek. Többek között emiatt a történet miatt muszáj Zuglóban elindulnom: meg kell üzennem, hogy egy kormányváltás esetén mindent meg fogok tenni, azokban az esetekben is a felelősségre vonásért, ahol nem fideszes (vagy nem csak fideszes, mint itt) politikus a résztvevő.
El kell mondjam, hogy az elmúlt években, különösen az EU-ügyészségért zajló aláírásgyűjtésben nagyon sok nagyon tisztességes és szorgalmas szocialista politikust és aktivistát ismertem meg, többüket barátomnak is mondhatom. A budapesti szervezet hozzáállása sajnos az ő munkájukat teszi tönkre.
Az elkövető sajnos azért lehet magabiztos, mert tudja, hogy az OLAF nem fogja kiadni a vizsgálat részleteit, azt csak a magyar kormány tehetné meg. Ő pedig a fideszes 70 százalék miatt nem fogja bántani az Ezüsthajó Kft. legutolsó vezetőjét – akkor sem, ha 30 százalékot a szocialista politikus kapott -, sem a jelentés nyilvánosságra hozatalával, sem nyomozással, sem azzal, hogy a propagandasajtóban beszámolna az esetről.
Az alpolgármester a fideszesekre jellemző szemtelen módon feljelentett
Az elkövetők ezt persze csak kríziskommunikációs okokból szokták megtenni, bízva abban – sokszor joggal -, hogy az ügy úgyis csak pár napig érdekes, akkor meg lehet belehazudni a kamerába, hogy a Hadházy hazudik és feljelentést tesznek. Aztán az már senkit nem érdekel, hogy a feljelentést elbukják. Legtöbbször amúgy az általam leleplezett emberek rágalmazás bűntette miatt jelentenek fel, mert tudják, hogy így úgysem lesz tárgyalás, mert a parlament magánvádas ügyekben úgy sem adja ki a mentelmi jogomat. Tárgyalást pedig nem akarnak valójában, mert akkor újabb részletek is kiderülhetnek.
(Aki valóban perelni szeretne és bízik is abban, hogy megnyerheti, az polgári úton, jó hírnév megsértése miatt perel, mert ott nem véd a mentelmi jog. Ilyenből nagyon-nagyon kevés volt az elmúlt 8 évben és ezeket pedig meg szoktam nyerni.)
Bár a parlament itt sem adta ki a mentelmi jogomat, mégis van határozat, mivel a bíróság már az előkészítő szakaszban alaptalannak gondolta a feljelentést, pedig – sajnos – az általam elmondottak vizsgálatáig el sem jutottak. Természetesen az általam elmondottak teljesen egyértelműek. Az ügy részleteiről itt olvashat.”
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Ki lesz Milák Kristóf új edzője? – A vizes sztori folytatódik
- Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába
- Szanyi Tibor: jogállam még nincs, de lehet
- Ujhelyi István: nem fiúk, nincs lezárva az ügy!
- Időjárás, ez vár ránk a jövő héten
- Öt új tagot választottak be a MOB sportolói bizottságába
- Az utánpótlás-patrióták és az éltesebb Orbán-Salvini duó Pontida mezején nyomultak
- DK: Szijjártó Péter felemelte a földről az Orbán Balázs kezéből kiesett fehérzászlót és Boszniáig meg sem állt vele
- Új magyar győzelem a BL-ben – Főtáblán a Fradi
- Frissítve! Magyar Péter újabb giga-tüntetéssel nyitja meg a politikai évadot – Kövesse velünk
Gabó
2021.06.19 06:52 at 06:52
Szerintem Tóthnak vissza kellene lépnie, Hadházynak győznie kell!