Kerítésen innen
„Tisztelt diplomás honfitársaim!”- megszólítással kap minden nyelvvizsga nélkül felsőoktatást végző a regnáló miniszterelnöktől
Megható gesztussal ajánlja magát Orbán miniszterelnök azoknak, akik 2020-ban külön engedéllyel nyelvvizsga-bizonyítvány bemutatása nélkül jutnak diplomához. Azt sugallja: Ő adta, neki legyen hálás az az álértelmiségi, aki 12 év alatt egyetlen idegen nyelvet sem volt képes elsajátítani. …És tényleg, kinek másnak?
Kizárólag kerítésen belüli használatra!
Gábor György vallásfilozófus megfogalmazása szerint:
„Hogy a bánatban tudták egyetemi tanulmányaikat abszolválni úgy, hogy a magyar mellett (ha egyáltalán…) egyetlen idegen nyelven sem voltak képesek olvasni vagy megszólalni?
Hogyan írták az egyetemi dolgozataikat, hogyan hivatkoztak a szakirodalomra,
hogyan próbálták követni választott szakmájukon belül azt, ami a saját területükön a nagyvilágban zajlik, mindenfajta nyelvtudás nélkül? Milyen értéke van ennek a diplomának, kapja azt orvos, építőmérnök, közgazdász, tanár, biológus, kémikus, történész vagy agrármérnök, ha tudása csak ahhoz lesz elegendő, hogy elolvassa, amit ékes magyar nyelven írtak a szakterületével kapcsolatosan, ha egyáltalán írtak arról bármit is magyarul?
És ez a 75 ezer diák, akik tehát az egyetemen sem voltak hajlandók megtanulni egyetlen nyelvet sem, holott a legtöbb egyetemen szabad kreditjeik terhére tanulhatnak nyelveket, megpályázhatnak rövidebb-hosszabb külföldi ösztöndíjakat és így tovább, szóval
ezzel a 75 ezerrel mi lesz a későbbiekben?”
A felbecsülhetetlen papirusz – kizárólag magyarul
A fenti köszönőlevelet a facebookon találtuk a következő megjegyzéssel:
„Ezt a betétlapot fogják megkapni azok a végzős diákok a diplomájukba, akik most nyelvvizsga nélkül juthatnak hozzá. Ami Nemzetünk nagy dicsőségére, és kizárólag a Bölcs és Jóságos Vezető jóindulatából lehetséges most így, remélve, hogy hálájukat majd a választáson is megérdemli.”
Lattmann Tamás nemzetközi jogász kommentje:
„Oda kéne írni még azt is, hogy
„javasoljuk, legalább egy perc néma csenddel adózzon annak a 40+ éves kollégája emlékenek, akit korábban kirúgtak, és akinek a helyére Önt most felvették, mert pályakezdőként, nyelvismeret és annak elsajátítására való képesség nyilvánvaló hiánya okán olcsóbb bért is vállalt.”
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
Fésűs Éva
2020.05.11 17:36 at 17:36
A nyelvvizsgának sok európai országban semmi köze a diplomához, nem előfeltétele. A piac feladata eldönteni, kell-e nyelvtudás. Nekem inkább azokról az emberekről van meg a szerény véleményem, akiknél a diploma értékességét/érdemét a nyelvvizsga jelenti. Azok vajon mennyit dolgoztak a diplomájukért, hogy így gondolkodnak?
Pingback: Telex: eltörlik a kötelező emelt szintű érettségit a felsőoktatási felvételiknél, avagy butulj magyar? | Városi Kurír