Connect with us

Kerítésen túl

Nocsak! Trócsányi-Schaller-Baross: a nemzeti politikai pártok a nép akaratának kialakításában (…) meghatározó szerepet játszanak

Megosztás

Az Európai Parlament csütörtökön jelentést fogadott el, amelyben kifejezte álláspontját az európai szintű politikai pártokra és alapítványokra vonatkozó szabályok módosításával kapcsolatban.

Tudta: a rezsivédelmi alapot a kormány uniós forrásból működteti, viszont azt nyomatja, hogy 'Brüsszel meg akarja tiltani a rezsicsökkentést'
Megosztás

Az Európai Parlament csütörtökön jelentést fogadott el, amelyben kifejezte álláspontját az európai szintű politikai pártokra és alapítványokra vonatkozó szabályok módosításával kapcsolatban.

Lőttek Orbán bejáratott párt-svindlijének?

Az Európai Bizottság javaslatát kiegészítő jelentésben, a képviselők a pártok átláthatóságának és hatékonyságának növelését szorgalmazzák. Azt kívánják továbbá elérni, hogy az uniós támogatásokat

„az EU-val közvetlenül összefüggő kérdésekről” szóló népszavazási kampányokban használják fel.

Emellett, szükségesnek tartják annak a biztosítását, hogy a pártok nem uniós tagjai az EU értékeihez igazodjanak. Az európai parlamenti képviselők a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó rendelkezésekkel is kiegészítették a javaslatot.

Arra törekszenek, hogy az európai politikai pártok és alapítványok irányító testületei biztosítsák a nemek közötti egyensúlyt, egyenlőségi tervet fogadjanak el, valamint vezessenek be protokollt a szexuális zaklatás ellen.

A parlament készen áll arra, hogy tárgyalásokat kezdjen az uniós tagállamokat tömörítő Tanáccsal, és az a célja, hogy a folyamatot a jövő év első felében lezárja, hogy az új szabályok a 2024-es európai választások előtt hatályba léphessenek.

Ne fejezze be az olvasást, a cikk a következő oldalon folytatódik!

Szerző

Prev1 of 2
Use your ← → (arrow) keys to browse