Ez a nap
Tudta? Orbán uralkodása miatt/alatt tovább él a magyar!

Rétvári szájába kedden olyat adtak, ami minden bizonnyal viszi a „nap dumája” címet. Értem én, hogy Orbánt fényezni nem kell félni jó lesz, (a központozást mindenki hite szerint tegye ki) na de azt állítani, hogy befolyással bír kerítésen belül az életkor kitolására, az picit erős!

2010 óta Magyarországon a lakosság várható élettartama 74,7 évről 76 évre emelkedett
– mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Kemencén, a Pest megyei település egészségházának átadóján.
A lerohadt egészségügy a nyerő!
Rétvári Bence, aki a térség KDNP-s országgyűlési képviselője is, hangsúlyozta az egészségügy több területén eredményeket ért el Magyarország.
a 65 év alatti, krónikus betegségben elhunytak számának csökkenését, hozzátéve, az Európai Unióban ebben 10 százalékos, Magyarországon pedig 15 százalékos javulás történt.
Fényezés polírral, alvázmosással…
- a 166 millió forintos kormányzati támogatásból épült fel az egészségház, illetve korszerűsítették a háziorvosi és a fogorvosi rendelőt.
- 66,6 millió forintból valósították meg az általános iskola, az óvoda, a polgármesteri hivatal és az idősek otthonának energetikai korszerűsítését.
- A külterületi utak felújítására, valamint nagy értékű eszközök beszerzésére a település 84,5 millió forintot kapott a vis major alapból
- szociális célú tűzifa-támogatásra pedig 1,5 millió forintot
Volt áldás is…..
Az új egészségházat Marton Zsolt váci megyéspüspök áldotta meg.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
Kovács Béláné
2019.09.27 18:41 at 18:41
Nótórius hazudozó-ezért fizetjük????????????????????