Connect with us

Ez a nap

Tudta? Orbán uralkodása miatt/alatt tovább él a magyar!

retvari
Megosztás

Rétvári szájába kedden olyat adtak, ami minden bizonnyal viszi a „nap dumája” címet. Értem én, hogy Orbánt fényezni nem kell félni jó lesz, (a központozást mindenki hite szerint tegye ki) na de azt állítani, hogy befolyással bír kerítésen belül az életkor kitolására, az picit erős!

2010 óta Magyarországon a lakosság várható élettartama 74,7 évről 76 évre emelkedett

– mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Kemencén, a Pest megyei település egészségházának átadóján.

A lerohadt egészségügy a nyerő!

Rétvári Bence, aki a térség KDNP-s országgyűlési képviselője is, hangsúlyozta az egészségügy több területén eredményeket ért el Magyarország.

a 65 év alatti, krónikus betegségben elhunytak számának csökkenését, hozzátéve, az Európai Unióban ebben 10 százalékos, Magyarországon pedig 15 százalékos javulás történt.

Fényezés polírral, alvázmosással…

  • a 166 millió forintos kormányzati támogatásból épült fel az egészségház, illetve korszerűsítették a háziorvosi és a fogorvosi rendelőt.
  • 66,6 millió forintból valósították meg az általános iskola, az óvoda, a polgármesteri hivatal és az idősek otthonának energetikai korszerűsítését.
  • A külterületi utak felújítására, valamint nagy értékű eszközök beszerzésére a település 84,5 millió forintot kapott a vis major alapból
  • szociális célú tűzifa-támogatásra pedig 1,5 millió forintot

Volt áldás is…..

Az új egészségházat Marton Zsolt váci megyéspüspök áldotta meg.

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Kovács Béláné

    2019.09.27 18:41 at 18:41

    Nótórius hazudozó-ezért fizetjük????????????????????

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük