Connect with us

Kerítésen innen

Újabb kormánybiztost kell eltartanunk! – Ezúttal a Budai Várnegyed kormányzati beruházásaiért felelős közszolga személyében

Megosztás

Áprilistól Fodor Gergely kormánybiztosként felel a Budai Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházásokért. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.

fodor
Megosztás

Áprilistól Fodor Gergely kormánybiztosként felel a Budai Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházásokért. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.

Ha nem csinál „hülyeséget”,értsd nem megy szembe a (bármilyen) kormányzati akarattal, 2 évig fizethetjük…..

2017-es adatok alapján

„A kormánybiztosok államtitkári díjazást kapnak munkájukért, ez havi 997 ezer 200 forintot jelent….” (zoom.hu)

A kormánybiztos a Budai Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházásokkal kapcsolatban figyelemmel kíséri és felügyeli a kormány döntéseinek végrehajtását és a beruházások megvalósítását, emellett részt vesz a beruházás szereplői által szervezett egyeztetéseken, továbbá betekinthet a keletkezett iratokba, pénzügyi és műszaki dokumentációkba. A kormány a Nemzeti Hauszmann Programhoz a következő három évre 36 milliárd forintot biztosít.

Feladata,

hogy előkészítse a további megvalósításhoz szükséges döntéseket, stratégiai dokumentumokat, beruházási programokat, a beruházások időbeli ütemtervét és a szükséges kormány-előterjesztéseket, szervezze a kapcsolódó közigazgatási egyeztetést, javaslatot tegyen az esetleges kapcsolódó jogalkotási feladatokra vonatkozóan.

A határozat rögzíti azt is, hogy a kormánybiztos az előkészítésben, tervezésben, lebonyolításban és kivitelezésben együttműködik a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal, a Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársasággal, a Lechner Tudásközpont Területi, Építészeti és Informatikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal és az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal, valamint munkáját ezen társaságok szakmailag segítik és támogatják.

Fodor Gergely

a Budai Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházások tekintetében együttműködik az érintett polgármesterekkel, biztosítja a kormányzati beruházások összhangját, továbbá kapcsolatot tart és egyeztetéseket szervez az érintett intézmények képviselőinek részvételével és rendszeresen tájékoztatja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, valamint félévente írásbeli beszámolót készít

– olvasható a határozatban.

Orbán bevette a Palotanegyedet, olvassa, mit lehet január 1-e után és főleg, hogy mit nem, a Várban!

Feladatait jelenleg a Miniszterelnökség miniszteri biztosaként látja el. Kormánybiztosi kinevezése 2019. április 1-től 2021. március 31-ig szól.

„A magyar embereknek akarja visszaadni a budai Várnegyedet….”

Miért? Elvettétek?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük