Sorting by

×

Ujhelyi: elég volt a brüsszeli töketlenkedésből!

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője a szokásos vasárnapi politikai helyzetértékelésében ezúttal azt írja, hétfőn rendkívüli ülést tart az Európai Parlament elnökéből és frakcióvezetőiből álló testület, hogy egyéb sürgető ügyek mellett döntés szülessen a magyar és lengyel jogállamisággal kapcsolatos lépések szükségszerű folytatásáról.

“Hétfőn rendkívüli ülést tart

az Európai Parlament elnökéből és frakcióvezetőiből álló testület (Elnökök Értekezlete = CoP), hogy egyéb sürgető ügyek mellett döntés szülessen a magyar- és lengyel jogállamisággal kapcsolatos lépések szükségszerű folytatásáról. Utóbbi súlyos feszültségeket okoz az uniós intézmények között: az Európai Parlament képviselői korábban nagy többséggel két olyan állásfoglalást is megszavaztak, amely akár a források befagyasztásával is járó jogállamisági mechanizmus konkrét elindítását sürgeti az Európai Bizottság részéről Magyarország és Lengyelország kormányaival szemben.

Erre ugyanis már év eleje óta lehetősége lenne a brüsszeli testületnek, az azonban tesze-toszáskodik, pestiesebben szólva töketlenkedik az ügyben.

A tagállamok állampolgárainak milliói által megszavazott és felhatalmazott Európai Parlament már perrel is megfenyegette a Bizottságot a késlekedés miatt, ez a fenyegetés hamarosan formális testet is ölthet az EP vezetőinek várható döntése nyomán. Mert, hogy meguntuk a töketlenkedést.

Nem véletlen, hogy Orbán Viktor legutóbb felvázolt európai (agyrém)víziója szerint

az Európai Parlamentet inkább fel kellene számolni és a nemzeti parlamenteknek átadni a szerepét;a magyar miniszterelnök ugyanis ezt szokta csinálni: ha valaki neki nem tetsző módon beszél, viselkedik, esetleg kérdez, ellenszegül vagy csak felveszi a kesztyűt, akkor azt gyorsan beszántja, megbünteti, bezáratja, jobbik esetben felvásároltatja valamelyik strómanjával és csak azután záratja be.

Orbán úr el van szokva attól, hogy van olyan uniós intézmény, amely nem húzza be fülét-farkát, hanem kiáll a jogállamiság és a szabályok betartása mellett, ha kell, akkor ezért akár bíróságra is megy.

Nem mondom, hogy a leggyorsabb eljárás, de legalább következetes, hiteles és biztos a végeredménye. Nem mellesleg ez több százmillió európai, köztük magyar polgár akarata – hiszen a demokratikusan megválasztott Európai Parlament felhatalmazását és legitimitását csak nem kérdőjelezik meg.

Legyen világos:

a magyar kormány EU-ellenes és a jogállamiság szabályaiba ütköző politikája miatt kerül Magyarország olyan helyzetbe, hogy a nekünk járó források kifizetését – a végső kedvezményezettek általunk rögzített védelme mellett – befagyaszthatják, extrém esetben megvonhatják.

Ha a Fidesz-kormány nem sértene törvényt és nem lopná el az európai – köztük a magyar – adófizetők pénzét, akkor ez a helyzet elő sem állhatott volna.

Látni és érteni kell, hogy a homofób törvény és a teljesen abszurd, holmi nemváltoztató műtétekről szóló népszavazás sem szól másról, mint elterelni a figyelmet a hamarosan elinduló jogállamisági eljárásokról. Az Európai Parlament nem fogja hagyni, hogy az európai – köztük a magyar – polgárok érdekei sérüljenek, ezért mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy a szabályszerű és szükséges eljárások megtörténjenek.

A magyar kormány ezt pofon egyszerűen el tudja kerülni: hagyja abba a lopást! Pont.”

Fotó: Ujhelyi István facebook oldala

Lattmann Tamás véleménye a témában:

“…az álmoskönyv szerint semmi jót nem jelent az ellenzék számára, ha átveszi a fideszes beszédstílust az Unióval szemben.”

 

ujhelyi

átver
A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.