Connect with us

Kiemelt hírek

Az egyik vakcinagyártó nekiment Rusvai Miklós virológusnak televíziós nyilatkozata miatt

Megosztás

Ahogy azt mi is megírtuk, Rusvai Miklós az egyik televízióban nyilatkozott arról, hogy itt lenne az ideje elgondolkodni az államnak a harmadik oltások beadásán azoknak, akiknél nem alakult ki védettség az első két vakcina után. Az AstraZeneca gyártója nyilatkozatban reagált, alább ezt közöljük teljes egészében.

Rusvai Miklós
Megosztás

Ahogy azt mi is megírtuk, Rusvai Miklós az egyik televízióban nyilatkozott arról, hogy itt lenne az ideje elgondolkodni az államnak a harmadik oltások beadásán azoknak, akiknél nem alakult ki védettség az első két vakcina után. Az AstraZeneca gyártója nyilatkozatban reagált, alább ezt közöljük teljes egészében.

„Sajnos, nem tudjuk pontosan, hogy Rusvai Miklós Professzor Úr milyen adatokra hivatkozott nyilatkozata során, és mely variánssal szemben. Azt a való életből származó adatokból biztosan tudjuk, hogy az AstraZeneca vakcina magas szintű védelmet nyújt mind az alfa (korábban brit) mind a delta (korábban indiai) variánssal szemben. Mindezt a júniusban publikált, Angliából származó, a Public Health England (PHE) által közzétett adatok is alátámasztják. Eszerint az AstraZeneca vakcina magas szintű védelmet biztosít a koronavírus delta (B.1.617.2; korábban “indiai” néven említett) variánsa ellen. A PHE által pre-print formában közzétett adatok azt mutatják, hogy a Vaxzevria (COVID-19 Vaccine AstraZeneca) 92%-os hatékonyságú a delta variáns által okozott kórházi kezelések csökkentésében, s a beoltottak között nem fordult elő haláleset. A vakcina szintén magas szintű védelmet nyújt az alfa (B.1.1.7; korábban “brit”) variáns által kiváltott súlyos fertőzések esetén, haláleset itt sem fordult elő.

A súlyos fertőzéssel szemben mutatott magasabb hatékonyág alátámasztja az újabb adatokat, melyek erős sejtes immunválaszt mutattak ki Vaxzevria alkalmazása után, mely erőteljes és tartós védelmet nyújt. Fontos megjegyezni, hogy a rövid utánkövetési idő miatt a delta variánssal szemben mutatott hatékonysági adatok javarészt egy beadott dózisra vonatkoznak.”

Ettől a Rusvai-véleménytől akadt ki a cég

„Nem lehet ezt a kérdést egyetlen vakcinára kiélezni, ugyanis nem csak a Sinopharmmal oltottakról van szó, állítása szerint, akiket AstraZenecával oltottak, azoknál nagyjából 15-20 százaléknál nem alakult ki a védettség:

Egy különbség van a két vakcina között: mivel az AstraZeneca vektorvakcina, ezért lehet mondani, hogy ennek ellenére lehet sejtesvédelem, a Sinopharmnál azonban erre elméletileg is kevesebb az esély, mivel az inaktivált vakcinák eleve kevesebb eséllyel adnak sejtesvédelmet, mint a vektorvakcinák”

(A teljes videó nálunk)

 

rusvai

 

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Marta Brash

    2021.07.07 01:03 at 01:03

    Sajnos, kivalo virologusaink egymas utan allnak be inkabb politikai szempontok moge, mint tenyleges orvosi velemenyuk moge – hat van az a penz, amiert Rusvai prof bajusza is korpasodik…. Ugy latszik, megkapta partdirektivaban azt, hogy a sinopharm mellett nevezzen meg egy nyugati oltoanyagot is, amibol eleg sok volt Magyarorszagon, hogy az is szar. Es a Sinopharm MEG MINDIG NINCS HIVATALOSAN BEVIZSGALVA, – viszont a bevizsgalt oltoanyagot konkret vizsgalati eredmenyek nelkul is erosen szarozza a prof. Talan nem kene az orvosi eskujevel nem megegyezo velemenyeket hangoztatnia, csak azert, hogy megfeleljen orban egeszsegugyi politikajanak

  2. Gabó

    2021.07.12 15:28 at 15:28

    Orbánnak van egészségügyi politikája?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük