Connect with us

Banánköztársaság

Vásárhelyi Mária: ez így nem közvéleménykutatás! Nem véletlen, hogy senki nem vette a nevére….

Megosztás

Most éppen futótűzként terjed a médiában egy no name közvéleménykutatás, amely szerint a fidesz 14 százalékponttal vezet az ellenzéki lista előtt. Miközben egy hónappal ezelőtt – az összes hitelesnek tekinthető intézet szerint – még az ellenzéki lista vezetett néhány százalékkal.

Vásárhelyi Mária: a demokratikus ellenzék körében totális paradigmaváltásra van szükség, ha a választások esetleges megnyerése után egy hónappal nem akar csúfosan megbukni!
Megosztás

Most éppen futótűzként terjed a médiában egy no name közvéleménykutatás, amely szerint a fidesz 14 százalékponttal vezet az ellenzéki lista előtt. Miközben egy hónappal ezelőtt – az összes hitelesnek tekinthető intézet szerint – még az ellenzéki lista vezetett néhány százalékkal.

Ilyen drasztikus változás egy hónap alatt csak akkor következhetne be,

ha valami egészen drámai dolog történt volna az ellenzék soraiban,

pl. kiderülne, hogy MZP szabadidejében óvódákba jár nem átalakító műtéteket végezni, vagy ha a fideszről bebizonyosodna hogy ő a Jézuska.

És olyasmi sem fordult még elő a közvélemény kutatások történetében,

hogy mindössze 12 százalék legyen bizonytalan vagy rejtőzködő. Ez az egy szám önmagában hitelteleníti az egészet.

És bár igaz, hogy az ellenzék is elég gyenge teljesítményt nyújtott az előző időszakban, de azért a fideszre is elég rossz idők járnak, minden nap kipattan egy hatalmas korrupciós botrány,

Orbán minden nemzetközi „barátkozási” próbálkozása teljes kudarcot vall,

  • infláció,
  • forint gyengülés,
  • benzin áremelkedés stb.

Nem véletlen, hogy a kutatást senki nem vette a nevére

Nemcsak azt nem tudjuk, hogy

  • ki készítette, hanem azt sem, hogy
  • milyen mintán,
  • milyen módszerrel,
  • mikor stb.

Ez így nem közvéleménykutatás! Ez így a legszimplább politikai manipuláció.

És a mértékadó sajtónak nem lenne szabad egyetlen olyan kutatás eredményeit sem közölni, amelyet nem hitelesítenek azok az alapvető standardok, amelyekből kiderülnek az eredmények keletkezési körülményei. Ez is a sajtóetikai minimumok közé tartozik!

Ez az egész így csak egy ócska fake news, amely elérte célját.

Forrás

Háttér, ha valaki lemaradt volna…..

Szerdán kapták kézhez az ellenzéki pártok vezetői a legújabb, egyelőre nem nyilvános közvélemény-kutatást, amit már az új, összefogott kampányközpont rendelt meg. 46%-os a Fidesz-KDNP, és csak 32%-os az ellenzéki összefogás listájának a támogatottsága,a Mi Hazánk 5%-ot, a Kétfarkú Kutya Párt 4%-ot kapna, míg további 12% nem szavazna vagy nem árulja el, hogy kit támogatna.

 52% mondta azt, hogy a mostani kormány maradását szeretné, és csak 43% akarna kormányváltást.

Az előválasztás idejéhez képest jelentősen megerősödött a Fidesz.  Úgy tudjuk, hogy a kormánypárt saját, szintén nem a nyilvánosságnak szánt mérései is hasonló arányokat jeleztek az elmúlt hetekben.

E mérések alapján úgy tűnik, hogy az ellenzék nemcsak hogy lendületet vesztett az október közepe óta tartó passzivitással, de a Fidesz sikeresen át is vette a kezdeményezést, és növelni is tudta a táborát. Októberben még több kutatócég is döntetlen-közeli helyzetet, esetleg enyhe ellenzéki fölényt mért.

(Forrás)

Pulai András hozzáfűznivalója:

„Sok megkeresés jött, sokan kérdeztétek, így hadd foglaljam össze itt:

 A teljes lakosság 46 százaléka az kb 3.7 millió hazai választó. A Fidesz még 2010-ben is csak 2.7 milliót kapott.

Azóta pedig még ennél is kevesebbet – miközben a részvétel növekedett.

Nincs olyan lehetőség, hogy 2022-ben bárki ennyi szavazatot kapjon (az ellenzék sem). Szóval vagy kutatás, vagy az információ rossz. „

Kapcsolódó

Vásárhelyi Mária: ez így nem közvéleménykutatás! Nem véletlen, hogy senki nem vette a nevére....

Szerző

5 hozzászólás

5 Comments

  1. vpn special coupon

    2024.04.09 06:34 at 06:34

    Greate post. Keep writing such kind of information on your page.
    Im really impressed by your blog.
    Hi there, You have done an excellent job. I’ll certainly digg it and individually suggest to my friends.
    I’m confident they will be benefited from this website.

    my page vpn special coupon

  2. vpn code 2024

    2024.04.10 18:13 at 18:13

    Hi my family member! I want to say that this article is amazing, great written and
    come with approximately all important infos. I’d like to look extra posts like this .

    Look into my web site … vpn code 2024

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük