Blogbazár
Vásárhelyi Mária: Lázár igyekezetét nézve egyre gyakrabban jut eszembe a Lökd meg a kecskét játék
Gyermekkoromban édesapám minden évben egyszer elvitt a Vidám Parkba. Emlékszem, hogy minden alkalommal teljes értetlenséggel néztem azokat a hatalmas muszklival megáldott férfiakat, akik ott álltak a „Lökd meg a kecskét” nevű játéknál, és kidagadó izmokkal, elvörösödő fejjel, vérben forgó szemekkel próbálták a meredek sínpálya tetejére fellökni a kecskét – ahogy én akkor láttam – , mindig eredménytelenül.
Nekem úgy tűnt, hogy minél nagyobb erővel lökik meg a kecskét, az annál gyorsabban zuhan vissza a lejtő aljára. Nem értettem, hogy mi ebben a szórakozás, és azt sem, hogy miért fizetnek azért, hogy pofára essenek.
Lázár János igyekezetét nézve egyre gyakrabban jut eszembe ez a Lökd meg a kecskét játék
Ahogyan a pikszisből kipottyanása óta próbálja visszadolgozni magát a vezér kegyeibe, de minél nagyobbat próbál gurítani, annál nevetségesebbé válik. Már az is igazán emlékezetes volt, amikor Bécsben megállt a Favoriten strasse egyik forgalmas pontján, és egy kamerába beszélve próbálta elmagyarázni a világlátott politikus magabiztosságával a tudatlan és provinciális magyar népnek, hogy milyen veszélyes és piszkos hely is ez a Bécs, mert tele van migránsokkal. Pechjére néhány nappal ezután jelent meg egy globális felmérés eredménye, amely arról tudósított, hogy Bécs a világ legbiztonságosabb városa.
Aztán hatalmas erőfeszítéseket tett
annak érdekében, hogy Hódmezővásárhelyen megbuktassa Márki-Zay Pétert, és a Fidesz jelöltjét ültethesse a polgármesteri székbe, ám igyekezete ekkor is visszafelé sült el. Márki-Zay – kiemelkedően magas részvétel mellett – nagyobb fölénnyel nyert, mint korábban, és a képviselő testületben is- Hódmezővásárhely történetében először – nem jobboldali többség lett. Talán jobban járt volna a Fidesz, ha nem Lázár kampányol nekik.
És most itt van ez a Horthy koszorúzás!
Persze tudom, hogy nem kevesen vannak ebben az országban, akik rokonszenvet éreznek a harmincas évek borzalmas társadalmi rendje iránt, mert azt gondolják, hogy egy olyan leosztásban ők bizonyára nem a három millió koldus, hanem a néhány tízezer jómódú család közé tartoznának, és szabad folyást engedhetnének aljas, antiszemita érzéseiknek, valamint boldogan ringatózhatnának a magyar szupremácia bódítóan hazug illúziójában.
De nemzeti hősnek nevezni egy háborús bűnöst, akinek csaknem egymillió magyar állampolgár elpusztítása szárad a lelkén, aki Magyarországot Hitler utolsó csatlósává tette, szó nélkül átadva a hatalmat a nyilas Szálasinak, aki csak szégyent, pusztulást és gyilkolást hozott az országra – ez akkor is botrány, ha jól tudjuk, hogy – az esetleges személyes rokonszenven túl – ezt is azért tette, hogy visszanyerje a vezér jóindulatát. Hiszen Orbán politikája 2002 óta arról szól, hogy jobbról előzze a szélsőjobbot.
Nyilván Lázárnak imponál is a Horthy világ,
hiszen életfilozófiája a „mindenki annyit ér, amennyije van” teljesen kompatibilis ezzel, de Horthy sírjának felkeresése és a kormányzót dicsőítő szavai a mai vezérnek szóltak. Mert tudja, hogy Orbán politikai példaképe Horthy, akit csak Sztálin közbelépése miatt nem állítottak háborús bűnökért bíróság elé. De hiába igyekszik Lázár egyre elszántabban, a kecske egyre nagyobb sebességgel zuhan vissza. A nagy erőlködésnek pedig tudjuk mi a vége.
