Connect with us

Blogbazár

Vásárhelyi Mária: vádolom az Orbán-rendszert emberéletek felelőtlen és gondatlan veszélyeztetésével!

orban-vad
Megosztás

Ebben a drámai történetben, amit leírok, talán minden benne van, amit el lehet mondani a mai magyar kormány felelőtlenségéről, embertelenségéről, dilettantizmusáról és gonoszságáról.

Klecska Ernőt újságírót személyesen nem ismertem,

csupán itt a facebookon ismerkedtünk meg, miután 2016. karácsonyán a Mészáros birodalomhoz tartozó Fejér Megyei Hírlapban az Orbán Viktorral készített egyeninterjú meghekkelése után, kirúgták az állásából. Vezető szerkesztő volt a lapnál, és bár váltig állította, hogy semmi köze az interjú meghekkeléséhez, néhány napos megalázó nyomozás és vallatás után, anélkül, hogy bármilyen bizonyítékuk lett volna bűnösségére, azonnali hatállyal elküldték a laptól. Állás nélkül maradt annak ellenére, hogy utóbb a bírósági ítélet is kimondta, hogy nem volt felelős az interjú meghekkeléséért, semmi köze nem volt a történtekhez.

Hogy valójában ki másította meg az Orbán interjút és szúrt be a szövegbe néhány mondatot, azt a mai napig nem lehet tudni,

ahogyan azt sem, hogy ez a valaki hogyan férhetett hozzá a központból minden megyei napilap számára elküldött anyaghoz, az egyetlen ami biztosan állítható, hogy

nem Klecska Ernő vagy a helyettese tette.

Klecska Ernő ezután elindított egy saját internetes portált, megalázó, igazságtalan és méltatlan kirúgását azonban – érthető módon – nem tudta feldolgozni, és szakmai tudásának megfelelő munkát sem talált azóta. A Mészáros-féle médiabagázsnak természetesen esze ágában nem volt igazságot szolgáltatni Klecskának, hiszen pontosan tudjuk, hogy nekik egy-egy ilyen élet tönkretétele annyit jelent, mint egy hangyát elnyomni a papíron.

Néhány napja Klecska Ernő egy régi barátja hívta találkozóra sms-ben, de Ernő azt válaszolta, hogy nem tud menni,

mert magas láza van, fáj mindene és nem tud felkelni az ágyból. A kérdésre, hogy covidos-e azt válaszolta, hogy nem tudja, mivel nem akarják tesztelni, arra hivatkozva, hogy mire megjön a teszt eredménye, addigra úgyis megygógyul. Ha pedig romlik az állapota, akkor menjen be az ügyeletre, vagy hívjon mentőt.

Klecska Ernő három nap múlva „tragikus hirtelenséggel” meghalt covid fertőzésben

Egy ember, aki a vidéki újságírás egyik legfelkészültebb alakja volt, aki évtizedeken keresztül tájékoztatta közönségét a világban és itthon történtekről, akit először – egy hamis vád miatt – meghurcolt, megalázott és földönfutóvá tett az Orbán-rendszer, majd meghalt azért, mert ugyanez a rendszer nem biztosította számára az alapvető egészségügyi ellátást.

Nem tesztelték, mondván anélkül is meggyógyul…vagy meghal

Ezt nem mondták, csak gondolták. És ez történt. Egy 58 éves ember meghalt, mert nem kapta meg az elvárható és alanyi jogon járó szükséges ellátást. Természetesen nem ő az egyetlen, akinek azért kellett meghalnia, mert nem jutott hozzá a szükséges vizsgálatokhoz és gyógykezeléshez. Tegnap a minimálisan szükséges 25 ezer teszt helyett alig több mint 10 ezer készült, amelyek pozitivítása az elvárt 5-15 százalék helyett 34 százalék volt. Ez azt jelenti, hogy már nemhogy kontaktkutatás nincs vagy véletlenszerű tesztelés, hanem a tünetekkel rendelkező betegek egy részét sem tesztelik.

Vádolom az Orbán-rendszert emberéletek felelőtlen és gondatlan veszélyeztetésével és mindazok haláláért való felelősséggel, akiknek azért kellett meghalniuk, mert a kormány még ma sem a védekezéssel, hanem a lopással, gyűlöletkeltéssel saját hatalmának bebetonozásával és vagyonának gyarapításával van elfoglalva.

Forrás

<<< Friss hírek >>>

mínuszok

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. csipetke

    2020.11.26 18:34 at 18:34

    Attól tartok, Klecska Ernő egy a sok közül az orbáni diktatúra áldozatai között. Az íráshoz nincs mit hozzáfűzni, szóról szóra igaz. Épp ezért sokmillió társammal várjuk ’22-t, hogy vége szakadjon ennek az egyszemélyes uralkodásnak.
    Mert lássuk be, ez nem egypárt-rendszer, itt sajnos kizárólag az van, amit orbán kiagyal. Ezen kell változtatnunk ’22-ben

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük