Connect with us

Kerítésen innen

Virtuális Békemenet szellemi honvédőknek!

virtualis-bekemenet
Megosztás

A remek ötlet a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) kezdeményezése, amit azért hirdettek meg, mert veszélyben érzik a Liget-projektet. Azért azt hagyják, hogy a rávalót mindannyiunk zsebéből fedezzük.

„Mint mindnyájan jól tudjuk, az októberi önkormányzati választásokkal szoclib irányításúvá vált Fővárosi Önkormányzat Képviselőtestülete már az alakuló ülésén, tavaly novemberben meghozta a következő határozatot: „A Fővárosi Közgyűlés nem ért egyet azzal, hogy a Városligetben a Liget Budapest Projekt keretében olyan beruházások kerüljenek megvalósításra, amelynek a kivitelezése érdemben még nem kezdődött el, ezen belül különösen nem ért egyet a Fővárosi Közgyűlés azzal, hogy az Új Nemzeti Galéria megépítésre kerüljön. A Fővárosi Közgyűlés kifejezi egyetértését azzal, hogy a meg nem kezdett kivitelezésű nagylétesítmények tervezett helyszínén zöldfelület kerüljön kialakításra”.

Szerényen: „a nyugati világ legjelentősebb kulturális fejlesztése”

„Ez a döntés a Liget projekt leállítását, a nyugati világ legjelentősebb kulturális fejlesztését magába foglaló beruházás folytatásának ellehetetlenítését jelenti. Mivel a szoclib terv egy teljesen új koncepciót követ, annak megvalósításához szükséges a VÉSZ, azaz a Városligeti építési Szabályzat módosítása, amelyet azonban ún. partnerségi koordinálás keretében a széles nyilvánossággal is egyeztetni kell.”

Kedden mindenki figyelje a főváros online lakossági fórumát! – írják….

„A holnapi, azaz a május 26-i Magyar Hírlapban ebben a témában Bencze Izabella jogász asszonnyal készült hosszabb interjút olvashatnak, amelyből bővebben is tájékoztatást kaphatnak a Liget projekt jelenlegi helyzetéről. (Az interjú linkjét holnap délelőtt küldjük önöknek.) Mivel ugyancsak holnap, 16 órától a főváros online lakossági fórumot tart az ügyben, javasoljuk, és kérjük, hogy minél többen kapcsolódjanak rá a lehetőségre annak érdekében, hogy közösen figyelhessük az ott elhangzottakat, s hogy minél szélesebb körben legyünk tájékozottak arról, hogy

milyen eszközökkel próbálják „megfúrni” az Orbán kormány 7 éves munkájának eredményét, s elvenni mindnyájunk reményét nemzeti vagyonunk gyarapodásától.

Mostanában a járványhelyzet miatt nincs lehetőség Békemenet megtartására, ezért kérjük, tekintsenek a holnapi online lakossági fórumra úgy, mint egy virtuális Békemenetre az eredeti Liget Projekt megmentése érdekében.”

A CÖF, a civilszervezet

A HVG 360 idén írta meg: hét év alatt ugyan a háromszorosára emelkedtek Magyarországon a civil szervezetek bevételei,

az állami támogatások nagy része viszont az Orbán-kedvenc csoportosulásoknak, valamint népesedéspolitikai egyesületeknek megy.

Érdekes volt az is, hogy idén egyenesen a CÖF-CÖKA büszkélkedett el azzal egy imareggeli keretében, hogy

az idei 7,7-ről jövőre 9,2 milliárdra nő a civil szervezetek közvetlen költségvetési támogatása.

A Falusi Civil Alap további ötmilliárdos pluszforrásáról az eseményen Szalay-Bobrovniczky Vince számolt be. (Forrás: Magyar Hang)

hajléktalanoknak

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük