Connect with us

Ez a nap

The Wall Street Journal: Orbán orwelli módon használja a propagandát

Megosztás

A The Wall Street Journal pénteken azt írta: az Európai Unió legnagyobb problémája Magyarországgal az, hogy nem rendelkezik a megfelelő eszközökkel a „demokratikus normákat semmibe vevő” országok jelentette kihívások kezelésére.

Újabb csapás a demokráciára

A cikk szerint az áprilisi választások fő kérdése az, hogy sikerül-e megszereznie a Fidesznek a kétharmados parlamenti többséget, mely lehetővé tenné a kormányfő számára, hogy akarata szerint módosítsa az alkotmányt, ami

„újabb csapást jelentene a demokráciára”.

https://varosikurir.hu/nem-szabad-eltekinteni-afelett-ha-magyarorszagon-nem-tartjak-tiszteletben-az-eu-alapertekeit/

Emlékeztettek rá, hogy Orbán Viktor 2014-ben kijelentette, illiberális államot kíván építeni Magyarországon, és – mint közölték – ebben sikereket ért el.

„A főbb médiatermékek a Fidesz propagandafegyverévé válnak, ezeket Orbán orwelli módon a hazafias érzelmek felkorbácsolására használja azzal, hogy Soros Györgyöt egyfajta külföldi mumusként tüntetik fel” – hangsúlyozták, kitérve rá, hogy a miniszterelnök „az általa feltüzelt Soros-ellenes érzelmekkel igazolja a civil társadalom elleni fellépést”.

A politikai-üzleti lap európai kiadása szerint Orbán ért hozzá, hogyan tiporjon lábbal az EU demokratikus normáinak szellemén, miközben lábujjhegyen kerüli meg a konkrét szabályok betűjét. Mint írták, az unió nehezen talál választ arra, hogy egy Orbánhoz hasonló „feltörekvő erős ember” kijátssza az ellenőrző mechanizmust, amely kötött feladatlistákkal dolgozik.

https://varosikurir.hu/az-eu-s-orszagok-kozul-csak-magyarorszag-nem-vesz-reszt-konzultacion-az-eu-jovojerol/

Illiberális tényezők

Rámutattak azonban, hogy az „illiberális tényezők” önmagukban nem magyarázzák a Fidesz közelgő elsöprő választási győzelmét, ahhoz a magyar belpolitika többi részének „zűrzavarossága” is hozzájárul.

A szocialista párt hiteltelenítette magát a korrupciós vádakkal, valamint azzal, hogy kormányzása alatt rosszul kezelte a gazdasági válságot. A legéletképesebb ellenzéki erőnek a Jobbik tűnik, amely nemrég még „ijesztően jobboldali” volt, és talán még most is az. Az ellenzéki pártok ugyanakkor inkább egymással harcolnak, mint hogy komolyan megpróbálnának együttműködni – húzta alá a szerző.

„Az EU számára megoldhatatlan feladatot jelent annak feltérképezése, hogy hol végződik a törvényes demokrácia és hol kezdődik az illiberalizmus”

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

https://varosikurir.hu/aktiv-biro-leplezi-le-orbant-es-csapatat/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük