Connect with us

Kerítésen innen

A KDNP ismét megbillogozta az egykori csillagos házat!

A KDNP ismét megbillogozta az egykori csillagos házat!
Megosztás

Hollik exképviselő, hogy múlassa az időt, meg persze meghallva a Fidesz szavát, 2018 Magyarországán felélesztette a nácik által használt egyik legocsmányabb eszközt: billogoz. Csütörtökön éppen a Menedék Egyesületnek helyt adó Népszínház utcai egykori csillagos házat.

Egyszer már bevált….

Pár napja számoltunk be arról, hogy az Amnesty irodájára egy tacepaot ragasztott az elhivatott „politikus” és jelezve, hogy nem véletlen botlásról van szó, Hollik még aznap a köz(?)tévén megígérte, hogy ez csak a kezdet volt, nem állnak le, további szervezetek is megkapják a magukét.

A Népszínház utca 16. szám alatt tartott sajtótájékoztatót a KDNP, a regnáló koalíció statisztikai hibahatár alatt kúszó, mászó tagja. A házban működik a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület. A kormánypárti politikusok a házon lévő névtáblára ragasztottak egy

„Bevándorlást támogató szervezet”

feliratú matricát.

A Menedék azokat az embereket segíti, akiket a nemzeti kormány a tőle elvárható módon át- és megvizsgált és beengedett az országba. Ennek tudatában nem világos, hogy a Hollik keltette újdonsült KDNP-szokás minek alapján pécézte ki és billogozta meg a kormány munkáját helyettesítő és segítő szervezetet.

https://www.facebook.com/menedekegyesulet/posts/1882190395135602

Csillagos ház – emlékeztető, ha valaki nem tudná….

A csillagos házak voltak azok az épületek Budapesten a vészkorszak alatt, amelyekben a sárga csillag viselésére kötelezett zsidóknak lakniuk kellett, és amely házakat magukat is megjelölték sárga-csillaggal. Innen vitték őket haláltáborokba, munkatárborba, vagy egyszerűen csak a Duna-partra meggyilkolni..

 

(forrás: merce.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük