Connect with us

Kerítésen innen

Magyar közszolgák ukrán magánszemélyek szolgálatában?

Magyar közszolgák ukrán magánszemélyek szolgálatában?
Megosztás

Kormányhivatali alkalmazottak segíthettek ukrán magánszemélyeket hamis okiratok megszerzésében. A hivatalnokokat január 24-én nagy létszámú, golyóálló mellényekkel is felszerelt rendőri egységek vettek őrizetbe Hajdúdorogon másik két magyar magánszemély társaságában – írja a Magyar Nemzet.

A megbízó kiléte ismeretlen

Nem túl életszerű, hogy ukrán állampolgárságú, magyarul ali, vagy egyáltalán nem beszélők  egyenként úgy határoznak, hogy egyszer csak magyar okmányokat szeretnének és ezért nem restek kormányalkalmazottakat megvesztegetni. A nagyszabású rendőri akciót a lap hajdúdorogi forrásai szerint egy kiterjedtebb bűnözői hálózatot sejtető, szövevényes ügy indokolhatta.

A rendőrök egy ingatlanban is házkutatást tartottak, ahová 40-en voltak bejelentve. Az ügyben négy embert vettek őrizetbe hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntett gyanúja miatt.

A lap információi szerint a meggyanúsított – és jelenleg is őrizetben lévő – kormányhivatali alkalmazottak olyan vezető alárendeltségébe tartoztak, aki helyi források szerint egy közismert személlyel áll szoros kapcsolatban. Arról, hogy ki a fent nevezett, és, hogy miről „közismert”, hogy van-e politikai szál, egyelőre nincs információ.

(forrás: hírtv)

A Fidesz-közeli offshore cégek 165 milliárdot kaszáltak az állami migráns-betelepítő kötvényeken

Egyszerű Fidesz-matek: 2,5 milliárdot adok, szavazatokat kérek

Ki szavazhasson áprilisban? – Markáns vélemények röviden

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük