Connect with us

Banánköztársaság

Ez most dicséret vagy szidalom? – Orbán Viktor a negyedik a befo-lyásosak listáján

orban
Megosztás

Magyarország nemzeti összterméke az Európai Unió össztermékének, kb. 1,5 száza-léka. A népesség lékeszáma már nem éri el a 10 millliót, vagyis az EU össznépessé-gének mintegy két százalékát. És mégis: mit ír a Politico, az Unio lapja: Orbán Viktor a közösség 4. legbefolyásosabb politikusa az ún. cselekvő vezetők kategóriájában.

A magyarázat egyszerű:

a magyar miniszterelnök sajátos vezetési technikával hazájában sikeresen lebontotta a demokrácia intézményrendszerét, miközben lényegében meg-úszta az EU – ehhez kötődő – büntetéseit.

Most éppen a közös költségvetés és a segélycsomag felborítására készül, s Politico felteszi a kérdést:

immár nem tudható, hogy Magyarország mit is keres az Európai Unióban?

A Politico most vajon dicséri vagy szidalmazza…?

Kit is? Ugyan ki vagy mi az értéke-lés tárgya? A lap szerint teljesülni látszik Orbán Viktor szíve vágya, mert már-már fel-jutott a világ tetejére. Ez akár igaz is lehet, hiszen lám, legutóbb Varsóban is azt nyi-latkozta, hogy Magyarország és Lengyelország győzelemre áll az EU-val folytatott vitában. A rettenetes veszteség, ami Orbán embertelen makacssága miatt Európát és a két országot érheti, szerinte megfizethető ár, hiszen ő egyszerűen eltagadja a veszélyt.

Szerfölött kétes értékű ez a negyedik hely a befolyásosak listáján,

a többség számára éppen hogy riasztó! Csupán Orbán Viktor gyönyörködhet reggelenként a saját fizi-miskájában borotválkozáskor, s megállapíthatja:

Na ugye! Tökös fickó vagyok én!

Másrészt viszont ez a értékelés az EU tehetetlenségének erős bírálata

25 tagország vezetői, az EU irányítói, az Európai Parlament és független testületek sora látva látja, hogy Orbán Viktor elefántként nem csak forgolódik az uniós porcelánboltban, hanem követeli is a jogot, hogy tetszése szerint összetörhesse a finom meisseni, sevres-i, herendi remekeket, sőt követeli, hogy a többiek ennek még tapsoljanak is.

Vannak annak jelei, hogy Orbán Viktor ezúttal orra bukik a nagy Unió elleni csatában

Ám arra is van esély, hogy valamiféle kompromisszum születik, s Orbán Viktor kaján képpel hordja majd körül a fideszes zászlót országszerte győzelmét hirdetve, légyen a megoldás akármilyen természetű, járjon akármilyen megszégyenüléssel és veszteség-gel. Mert amint tudjuk, minden meccs addig tart, amíg mi, orbánmagyarok nem nye-rünk.

De ha így lesz is, az csak újabb, nyomos ok lesz arra, hogy Magyarországot kipenderítsék az Európai Unióból, s az is biztosan Orbán Viktor nagy győzelme lesz.!

baleset

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük