Kerítésen innen
Orbán a Kossuthon: kinek tervezzük a jövőt, a migránsoknak?
Csütörtökön Karikó Katalinnal találkozott a miniszterelnök, osztotta meg a Kossuth rádióban elmondott szokásos monológjában. A kutató csomó érdekes dolgot mondott és Orbán biztonságban érzi magát, hogy van egy magyar ember, akit bármikor felhívhat. „A kémcsövek és a védőoltások mellett meg tudtunk vitatni olyan szakmai kérdéseket is, mint a disznósajt”.
Csütörtökön Karikó Katalinnal találkozott a miniszterelnök, osztotta meg a Kossuth rádióban elmondott szokásos monológjában. A kutató csomó érdekes dolgot mondott és Orbán biztonságban érzi magát, hogy van egy magyar ember, akit bármikor felhívhat. „A kémcsövek és a védőoltások mellett meg tudtunk vitatni olyan szakmai kérdéseket is, mint a disznósajt”.
„Magyar vagyok, ezért sosem leszek elégedett…”
A baloldalról sok szót nem szeretne vesztegetni, mondta, majd hosszan ecsetelte, hogy szerinte túl messzire ment az ellenzék, és túl sokat ártottak a védekezésben. Azt kell megjegyezni szerinte, hogy a baloldalra nem lehet számítani. Sokat hallani arról, hogy ősszel kell harmadik oltás – van egy vakcinagazdálkodással foglalkozó munkacsoport, ők azt mondják,
a szükséges megrendeléseket leadtuk, a harmadik oltáshoz szükséges mennyiséget felbecsülték, ez már a zsákban van. Tehát ha kell harmadik oltás, akkor ősszel már ennek eleget tudunk tenni.
Hétfőtől arra biztatják a Magyarország területén kívül élő magyarokat, hogy regisztráljanak – ha ott nem tudja beoltatni magát, ahol él, akkor jöjjön haza, és megkapja az oltást – mondta Orbán Viktor.
Karikó Katalinról….
„Volt, amit megértettem belőle, egy ilyen beszélgetés a magamfajta jogász számára nem egyszerű.”
Karikó Katalin kisújszállási, ráadásul hentescsaládból származik, így a disznósajtról is tudtak eszmét cserélni. Paprikát csak Szegedről szabad venni, ebben egyetértettek. Orbán szerint Karikó Katalin a legismertebb élő magyarrá vált, ráadásul egy olyan teljesítménnyel, amivel emberek millióinak életét menti meg.
„Magam is büszke voltam rá, pedig nem voltam ott a kémcsöveknél” (Telex)
Pláza-ország
Lassan azt is meglehet választani, hogy milyen színű legyen a szeme az oltónak – vicceskedett az angolúl kiválóan beszélő, szerinte nincs még egy plázaszerű ország, ahol válogatni lehet a vakcinák között. Egy-két hónappal le vannak maradva a nyugat-európai országok hozzánk képest – mondta Orbán. Nálunk már a fiatalokat is oltják, akik előtt a miniszterelnök szerint le a kalappal.
Pintér Sándor már korábban mondta, hogy lesz erre lehetőség, akkor nem akartam elhinni, de igaza lett a belügyminiszternek.
Pfizerből van leginkább hiány, de abból is nagy mennyiségből érkeznek a szállítmányok. Hetente 150 ezer 18 éven felüli magyar állampolgárnak tudnak Pfizert adni. Magyarország térhet vissza először Európában a normál élethez Orbán Viktor szerint, de azért még jelen van a járvány. Ötmilliónál jöhetnek az újabb enyhítések.
5 millió, 6 millió….
A friss oltások szerint 4 483 598 ember kapta meg az első oltást. Pünkösd környékére érhetjük el az ötmillió oltottat. A regisztráltak számát figyelve nem lehetetlen, hogy elérjük a hatmillió oltást, de ez már csak az embereken múlik, hogy jelentkeznek-e.
Azt ugyanakkor már most leszögezte Orbán, hogy védettségi igazolvány nélkül augusztusig biztosan nem lehet részt venni tömegrendezvényeken.
„Kinek tervezzük a jövőt, a migránsoknak?”
Nincs értelme jövőt tervezni, ha nincs magyar gyerek
– jelentette ki Orbán. Csak akkor van értelme a gazdaságpolitikának is, ha van magyar gyerek.
„Kinek tervezzünk? A migránsoknak?”
– tette fel a kérdést.
Ha a gazdasági lehetőséget megteremtik, Orbán szerint a magyar fiatalok szívesen vállalnak több gyereket. A fordulópont akkor lesz majd, amikor azt mondhatjuk, hogy aki gyermeket vállal, anyagilag is jobban jár, mint aki nem.
„A férfiak életében a legfontosabb pillanat, amikor megszületik a gyermeke”
– fogalmazott, mert onnantól kezdve van perspektíva. Az élet minőségét is megváltoztatja Orbán, és anyagilag is jobban jár az a család, amely több gyermeket vállal. Még növelni kell a családok támogatásait szerinte, hogy a havi családi költségvetés megtervezésekor azt mondhassák a szülők: így hogy több gyermekünk van, több pénzünk van.
Annyian dolgozunk, mint a pandémia előtt….
Magyarországon ma annyian dolgoznak, mint a járvány előtt, a munkanélküliség alacsonyabb lesz, mint a válság előtt.
Ehhez az orvosok, ápolók munkájára is szükség volt, akik mindenkit meggyógyítottak, akit meg lehetett. 2600 ember van jelenleg a kórházban, ami jóval alacsonyabb, mint ami pár hete, a járvány csúcsán volt.
Kanyar és előzés
Jó kis költségvetést rakott össze Varga Mihály
– jegyezte meg Orbán. 7300 milliárd forint jut a gazdaság újraindítására, és ez a költségvetés alkalmas arra, hogy az ország kiemelkedő gazdasági pályára álljon, és európai összevetésben jobb helyzetben legyünk.
Egy hét múlva feláll az újraindításért felelős operatív törzs.
3 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Most jó lenni MÁV-dolgozónak! Befutott -és még csak nem is késve!- a vezetőség karácsonyi ajándéka
- Ünnepi gyógyszertári ügyeletek – Ezt a cikket érdemes elmenteni, hiszen ki tudja….
- Magyar Péter Orbán Viktornak: legalább karácsony idején próbáljanak emberként viselkedni
- A 21 magyar EP képviselőből mindössze 5 tartotta fontosnak az európai demokrácia védelmét?
- Átadták a Szentkirályi Balázs-díjat
- Mese -sajna nem!- az ügyfélkapu hasznosságáról Orbániából
- Horoszkóp-segítség ahhoz, hogy a 2024-es karácsony-projekted felejthetetlen legyen
- A közgyűlés megszavazta Budapest 2025-ös költségvetését
- Orbán és vidéke – A liberálisok utolsó mentsvára mára már Brüsszel, Mordor vidéke
- Budapest vesszőfutása
Szente György
2021.05.14 09:10 at 09:10
Az ilyen emberek miatt szégyenlem, hogy magyar vagyok.
gina
2021.05.14 12:50 at 12:50
Egy elmebeteg kinlódása. hogy nem tudják ezt a félkegyelműt már végre a fenébe küldeni, akinek van egy csepp esze látja hogy ez az ember fazonú egy elmehasadt idióta.. aki hisz neki az IQ mentes követői
gina
2021.05.14 12:52 at 12:52
Ja elfelejtettem hogy te magyar vagy ??, azt kétlem, te egy putris sötét muzsikus vagy de nem magyar,, kikérem magamnak te zsiros kipcsák disznó