Blogbazár
Kötcsei találkozó – nem NER-ül, hanem „emberül”
31. nemzeti Fidesz-kötcsei találkozó szombaton beindult, itt tudhatják meg a fun-ok, hogy Orbán Viktor hogyan tervezi a közeljövőt, itt szondáztatja meg a híveket, mennyire elégedettek ezzel a jövőképpel. Ám Kötcsén másféle találkozó is lehetséges – ne a falut hibáztassuk az odacuccolók helyett!
31. nemzeti Fidesz-kötcsei találkozó szombaton beindult, itt tudhatják meg a fun-ok, hogy Orbán Viktor hogyan tervezi a közeljövőt, itt szondáztatja meg a híveket, mennyire elégedettek ezzel a jövőképpel. Ám Kötcsén másféle találkozó is lehetséges – ne a falut hibáztassuk az odacuccolók helyett!
Kötcse NER-ül
A kötcsei találkozó jelentősége, hogy szűkebb, de abszolút bizalmi körben tudja a kormányfő a számára releváns véleményeket meghallgatni, a reakciókat szondázni
– nyilatkozta Magyar Nemzetnek Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatóhelyettese hozzátéve:
Orbán Viktor miniszterelnök évtizedek óta betekintést enged úgy a szélesebben vett nyilvánosság, mint a szűkebben értelmezett, a jobboldalhoz közel álló politikai és gazdasági holdudvar számára a kormányzás aktuális kihívásaiba, a jövőbeni tervekbe és intézkedésekbe.
Ez a találkozó is Kötcsén esett meg
Zsivajgottak. Szépek voltak, óvodások, kisiskolások. Hárman. Anyukájuk mellettük, már a pénztárnál álltak a kötcsei kisboltban. Szép tekintetű asszony. Soha korábban nem találkoztunk. Kiderült, dolgozni indul, a nyári szünetben nincs kire hagyni a gyerekeket, férje is dolgozik, mennek a gyerekek akkor most vele, aztán majd ellesznek ők fegyelmezetten. Kedves gyerekek.
-kezdte közösségi oldala bejegyzését Gyurcsány Ferenc.
„Mondom, hadd vigyem őket játszani, tudja ki vagyok, megbízhat bennem, nagy a kert, sok a vendég, sok kölyök van nyáron nálunk, jól el lesz ez a három is. Szívesen vagyok velük.
Méregetett pár pillanatig. Aztán kérdezett ezt meg azt.
Végül a gyerekeket, hogy akarnak-e menni, jönni. Aztán mikor kiderült, hogy ilyen-olyan ismerős kislány és kisfiú is van nálunk a faluból, akkor megjött a bátorságuk és jöttek. Végül két napot maradtak. Az én legkisebb fiam Budapest egyik legjobb iskolájába jár, nagyszájú, magabiztos, nagyvárosi gyerek. A mi három helyes új kisgyerekünk egy kis faluban, szűkebb, szorítóbb világban él. Kellett egy kevés idő, hogy egymásra találjanak. Meg még pár helyi ismerős gyerek, akik közvetítettek az elején. Talán két óra.
És ezek a gyerekek értették és szerették egymást. Várták, hogy másnap is találkozzanak. Jöttek. Közössé lettek a semmiből. Nem tudom, hogy a szülők mit gondolnak a világról. Nem beszéltünk politikáról. Örültünk egymásnak. Hogy a gyerekeinknek van pár jó közös napja. Aztán mentek, mert harmadnap már egy másik nagy társaság jött, munka, más dolgunk volt.”
Orbán, amikor próbált „jófej” lenni….
…egyszer pedig….
…az is volt, hogy….
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémesMegosztás A választásig még jó néhány hónap van hátra, de ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes félelmekkel tölthet el minden demokratikusan gondolkodó magyar polgárt itthon és határon túl, bárhol a világon. Ha előérzetünk nem csal, itt „nyílt terrorisztikus diktatúra” készül, elég csak meghallgatni Orbán Viktor CPAC konferencián elmondott beszédét. A miniszterelnök már nem képes emberi… További információ: Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….Megosztás Ha valaha érezted már úgy, hogy az első napod egy új munkahelyen inkább hasonlít egy túlélőtáborra, mint egy professzionális, felnőtt emberhez méltó indulásra, akkor fogd meg a kávéd (vagy teád, vagy bármit, amit nem borítasz magadra), és dőlj hátra – ez a történet neked szól. Egy személyes történet kínos pillanatokról, kávékrízisről és arról, miért… További információ: Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Magyar György: a kormány csődbe akarja vinni a fővárost?Megosztás „A szolidaritási hozzájárulás mértéke nem veszélyeztetheti az önkormányzatok kiegyensúlyozott és fenntartható gazdálkodását” – mondta ki az Alkotmánybíróság. Az alaptörvényben pedig az olvasható, hogy a „helyi önkormányzat kötelező feladat- és hatásköreinek ellátásához azokkal arányban álló költségvetési, illetve más vagyoni támogatásra jogosult”. Budapesten egészen mást látunk: a 39 milliárdos támogatás mellett elvonnának 89 milliárdot, amivel csődbe… További információ: Magyar György: a kormány csődbe akarja vinni a fővárost?
- Magyar György: nem babra megy a játékMegosztás A civil szervezetek és a független sajtó ellehetetlenítésére alkalmas „pofa be”-törvénytervezet a jelenlegi formájában értelmezhetetlen és alkalmazhatatlan. Tovább ront a helyzeten, hogy az szja-ból idén befolyó 1 százalékos felajánlást is visszatartanák, amennyiben valamelyik szervezetet a Szuverenitásvédelmi Hivatal kezdeményezésére a kormány „szégyenlistára” tenné. Ez többek számára a halálos ítéletet jelentheti. A NER hajlamos arra, hogy… További információ: Magyar György: nem babra megy a játék
- Pottyondy Edina: gumicsontok, mi?! Ühümm, persze….Megosztás A „pofa be” törvényként is ismert kormány-támadást a kritikus hangokkal szemben sokan azzal a felvetéssel próbálják „fontatlannak”, gumicsontnak feltüntetni, hogy egyelőre ez „csak” tervezet, várjuk meg, hogy mit tartalmaz majd a törvény. Pottyondy Edina tény-felsorolását olvasva egy pillanat alatt kitisztul a kép: ez az igazi „veszélyhelyzet”! „Íme néhány példa -a teljesség igénye nélkül-az alkotmányossággal… További információ: Pottyondy Edina: gumicsontok, mi?! Ühümm, persze….
Szerző
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő