Connect with us

Banánköztársaság

A Fidesz támogatást kér, „egyeztet”…

DK,
Megosztás

„Normális időkben” nincs szükség valódi egyeztetésre, hiszen – mint azt például Hajnal Gabriella a NAT megújításáért felelős miniszteri biztos is megmondta – olyan törvényt nem tudnak hozni, amely mindenkinek megfelelne. „Háborús időkben” pedig pofa be, mert „nemzeti egységre” van szükség…  

„Egyedül vagyunk”, mint egész történelmünkben

Az EU milliárdocskái semmit sem számítanak… A Meztelen diplomata című film Rejtő Jenő-s jelenete jut eszembe, amikor közlik: „A rendőrség fenntartja a rendet!” – s erre kitört a pánik…

A benyújtott „felhatalmazási” törvényjavaslatból egyelőre hiányzik az a szakasz, amely a rémhírterjesztésért visszamenőleg büntet. Ha tehát most azt írom le, hogy a „kormány” adatai hamisak, félrevezetőek, és a már most ismert baj lényegesen nagyobb lehet a bevallottnál, még nem leszek büntethető. Persze, holnap vagy holnapután kiderülhet, mindegy, mit gondolok erről, legföljebb öt év helyett hármat vagy négyet kapok… Ha persze „megállapítják”, hogy szavaimmal a liberális kórust  erősítem, a büntetés nagyobb is lehet.

Elvégre a „kormány” véleményét is védelem illeti..!

„Békeidőben” persze nálunk is kifogástalan demokrácia van, a vélemény szabad! Ezért maradtak büntetlenül a Sorosról, a migránsokról, a civil szervezetekről, libsikről, bizonyos bíróságokról és ügyvédekről, no és cigányokról szóló, a „kormány(párt)” és médiája által terjesztett rémhírek, uszító hazugságok. Korábban ezért hazudozhattak a szélsőjobboldali Jobbik támogatásával filozófusokról, más ily kapa-kaszakerülőkről mindenféle ocsmányságot. Uszítani is szabad, betyárkodni is. Elvégre a „kormány” véleményét is védelem illeti..!

És ezért lehet ma még olyanokat mondani, hogy az ellenzék egy része a vírusnak szurkol. Hétfőtől vagy keddtől persze már nem lehet ilyet büntetlenül nyilatkozgatni: nem lesz szabad arra emlékeztetni, hogy valaha volt valami ellenzék is

Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője megmondta!

Az az ellenzék „egyeztetést” javasol a „felhatalmazási törvény” tárgyalása előtt… Bizonyára tudják, miről akarnak „egyeztetni” – a Fidesszel mindig öröm volt ilyesmit játszani… Gondoljunk például a NAT előtti mintaszerű „egyeztetésre”! Mindenesetre Kocsis Máté  előre megmondta: ők betartják a törvényt, ha tehát a házszabálytól való eltéréshez nem kapják meg a szükséges támogatást, majd megszavazzák a javaslatot egy hét múlva. De jobb szeretnék, ha az ellenzék konstruktív volna…

És valóban: hát van szebb dolog a konstruktív ellenzékiségnél? Ráadásul a „magyar parlamentnek” ilyesmiben hosszú gyakorlata van…

figyu

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Kovács Béláné

    2020.03.22 17:35 at 17:35

    Hogy kinyílt a nyálas kocsis-ideje lenne képen törölni a csalóját!(balatoni letagadott villa,szülőknek átjátszott családi ház)

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük