A világ legfantáziadúsabb kerékpárosa – legalábbis csalás terén – kétségtelenül a francia Cyril Fontayne. Nagyobb mesemondó, mint Seherezádé és a Grimm testvérek együtt, legalábbis ha arról...
Már a labdarúgás is részévé válik a Közel-Kelet majdhogynem áttekinthetetlen hatalmi politikájának – most éppen stadion lesz az egyszerűség kedvéért a különben alapvetően vallási-világnézeti jellegű szaúdi...
Előfordul, hogy a felkelő nap országa valamiben nem teljesít jobban, mint a világ többi része, sőt, még Magyarországénál sem különb a produkciója. Bemutatták a Tokiói nyári...
Nyugalom, nem tört ki semmilyen háború, ezek a támadók, akik Kína földjére lépnek, nem megszálló katonák, hanem focisták: arról van szó ugyanis, hogy az Atletico Madrid...
Mivel bobról van szó, felfelé nem is nagyon mehetne – de az azért elég nagy baj, hogy az orosz csapat, mely hivatalosan nem is ezt a...
Elvtársaim, elvtársnőim, hölgyeim és uraim, valljuk meg: szegény Alekszandr Kruselnyickij magára maradt. Először a szerencséje hagyta el, mert lebukott a doppingteszten, aztán a Kreml és a...
Akárhogyan is nézzük, a két Korea igencsak eltér egymástól, szurkolni is másként szoktak, amit a phjongcshangi téli olimpiát figyelemmel kísérő hölgyszurkolók magatartásán is könnyen megláthatunk. A...
Amikor az emberi nagyság és akaraterő példáit láthatjuk, azok előtt csak tisztelegni lehet. Minden tekintetben, de mi most éppen a sportra gondoltunk és Micky Yule-ra. A...
Vagy doppinggyógyszer. Ne essünk túlzásokba: persze, hogy ha egy sportolónak gyógyszerre van szüksége és azt annak rendje és módja szerint bejelenti, akkor úgy van az jól,...